Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GTA IV végigjátszás

2010.11.01

Bevezető:

A játék elején máris egy hajón találjuk magunkat főszereplőnkkel, aki most érkezik a bűnös városba megannyi menekülttel, egy óceánjáró hajón, hogy újrakezdjék életük és nekivágjanak a "nagy" amerikai álomnak. Mikor a hajó végre megérkezik a kikötőbe, Niko a többi menekülttel együtt kiszáll és útjukra indulnak ebben a förtelmes városban. Niko-t először senki nem várja - kicsit egy ilyen szomorú-félromantikus feelnigje van az egésznek - egészen addig míg meg nem érkezik őrült unokatestvérünk, Roman, aki mint mindig most is enyhén berúgott állapotban áll elénk. Szomorú rész ez, Nikonak ugyanis itt kell először szembesülnie azzal hogy a sportkocsi mellett minden más földi jóból is kimarad, és nem marad más mint kuzinja förtelmes és ócska taxija. Miután megvolt minden - túlestünk a puszi-puszin és végre beültünk a taxiba, már megkezdődik a mi első, bevezető missziónk. (The Cousins Bellic) Küldetésünk ezúttal, hogy a térképen jelzett GPS útvonal nyomán, Roman "rezidenciájához" siessünk, mely később a mi saját kecónk lesz. Útközben Roman elmeséli, pontosabban beavat minket hogy hogyan megy erre fele az élet, tehát akinek van kedve az hallgassa, akinek viszont nincs annak javaslom nyomja a gázt hogy minél hamarabb odaérjen a rejtekhelyre. Ha ezzel megvolnánk és élve ott vagyunk a mansion-ben, már ismerős jelenetek jönnek, az animációk ugyanis már a második hivatalos videóban is helyet kaptak, ám ezúttal egészében tekinthetjük meg. Niko itt durvul be igazán, és itt kezdi az uncsitesója szemébe hányni, hogy habár szeretett édesanyjuk mindig lehordta őt hogy miért nem olyan mint testvére, Roman , az ő élete azért mégiscsak elég sz*ar. A jelenetek sokaságát követően Roman elhagyja a házat egy újabb balhé miatt, nekünk pedig szabad az út, hogy megismerkedjünk a várossal, nézelődjünk, vagy épp tévézzünk Roman lerobbant őskori gépén. Fontos megjegyeznem hogy itt ismertetik velünk, hogy ebben a részben már nem kap helyet az úgynevezett "garázs", szeretett járműveinket ezúttal a házunk előtti járdaszegély szélénél tárolhatjuk el. Ha ezzel megvagyunk nekieshetünk az első hivatalos küldetésnek...

 

#1. Küldetés - IT´S YOUR CALL

Ha megvoltunk az előbbi városnézéssel, lopjunk egy autót és irány a térképen "R"-el jelzett taxivállalat telephelye. Itt megismerkedhetünk Roman munkatársaival, köztük is Vlad-dal, a főnökkel, akit Roman nem mer elmondani testvérének, neki még mindig úgy állítja be hogy ő vezeti az egész kócerájt. Rövid ismerkedés után Roman-nal akcióba lendülünk, nyomás a térképen jelzett pontig, más néven a hardver-boltig. (hardware store) Ekkor Roman megkér minket hogy hívjuk fel őt ha meglátjuk a kocsival érkező két kemény fickót, akik az életére törtek. Ha megérkeznek a kocsival akkor tehát csörögjünk rá Roman-ra. Ekkor kirohan a boltból és buzdít minket hogy padlógázzal robogjunk szépen a taxivállalatig. Ha ez megvan, lényegében végeztünk is a küldetéssel, Roman elbúcsúzik és ismételten utunkra enged.

Jutalom: Nőtt a barátság Romannal.



#2. Küldetés - THREE´S A CROWD

Ez a küldetés már izgalmasabban, egy SMS-sel kezdődik, amiben testvérünk megkér siessünk érte a vállalathoz, mert az előző küldetésben lerázott két fickó visszatért és az életét követelik. Ha tehát elérünk a térképen jelzett taxivállalatig, jók vagyunk. Amint odaérünk Niko rendet tesz és eltöri a fegyvere pacek kezét, mire ő a barátjával együtt elrohan. Roman alig kerül ki az egyik bajból, már is jön a másik. Barátnője Mallorie ugyanis megkéri hogy menjen el a munkahelyére érte és a barátnőjéért Michelle-ért. A munkahelyre odaérve egy egészséges dudálással hívjuk ki a csajokat a kocsihoz. Ezután bemutatkoznak nekünk, és megkérnek, vigyük őket haza. (Rotterdam Hill-be) Ez Niko szerelmi életének kezdete, itt jön össze ugyanis Michellel, aki a későbbiekben a barátnője lesz és fontos szerepet játszik a történetben. Tehát fogjuk a taxinkat és fuvarozzuk el a csajokat. A küldetés végeztével, ugyan már befejeződik a misszió, ám Roman megkér minket hogy látogassunk el a lakóhelyünkhöz közeli ruhás boltba és dobjunk magunkra valami civilizált ruhadarabot. Ez mindenesetre szórakoztató és ráadásul még Michelle-nek is imponál.

Jutalom: Nőtt a barátság Romannal és a szerelem Michelle-el.



#3. Küldetés - FIRST DATE

Ezúttal a buli Michelle-nél kezdődik, aki felhív és megkér hogy csapjunk egy görbe estét együtt. Ha a beszélgetést befejeztük, a térképen megjelenik egy kis "M" betű egy szívecskével díszítve. Ezután nincs más dolgunk minthogy elmenjünk Michelle-hez, aki már vár ránk. Odaérve egy kis animációba csöppenünk, melynek keretén belül megnézhetjük Liberty City legjobb szórakozóhelyeit. A kisfilm végén barátnőnkkel közösen úgy döntünk hogy tekézni megyünk, egy félreeső klubba a parthoz. Szóval fogjuk szeretett barátnőnk gépét és vezessük el a klubig, de vigyázva, mert ha felborul a kocsi vagy megsemmisül, a barátnőnk bepánikol és hisztizni kezd, mely azt eredményezi hogy automatikusan befejeződik a küldetés, és kezdhetjük elölről. De a lényeghez visszatérve, ha odaérünk a klubhoz, először béreljünk a bejárat mellett jobb oldalt pihenő sráctól egy szabad bowlingpályát, majd kezdjük meg a játékot. Az alap testhelyzetet az "A" illetve az "X" gomb felvételével tudjuk felvenni - attól függően hogy ki melyik konzolon játszik - majd a jobb analóg kar előre-hátra mozgatásával legurítani a játékszert. Ha lehet próbáljunk meg nem a nyerésre hajtani, hanem hogy a csajszi is jól érezze magát és sikerélménye legyen, mert ez imponál neki. A meccs befejeztével Michelle megkér hogy fuvarozzuk haza, mellyel vége is a missziónak.

Jutalom: Nőtt a barátság Romannal.



#4. Küldetés - BLEED OUT

Ebben a misszióban ismét Roman seggét kell kihúznunk a szarból. Ezúttal felhív minket telefonon hogy azonnal rohanjunk el érte, mert két kedves verőlegény ismét az életére tört, és egy baseballpálya palánkja alatt ütlegelik őt. Jó testvér révén, tehát pattanjunk kocsiba és keressük meg a radaron jelzett helyet. A pályához érve már kezdődik is az akció, rövid animáció után végeznünk kell először az egyik, majd a másik legénykével. Mikor elintéztük őket már úgy tűnhet minden rendben és végre mehetünk a saját dolgunkra, ám a pálya széléről egy áruló látott minket amint elintéztük a srácokat, így most már saját életünk megvédése miatt kell akcióba lendülnünk. Szóval siessünk Roman kocsijához, majd padlógáz. Figyeljünk oda hogy nem az a cél az üldözésnél hogy nekimenjünk az ellenfél kocsijának és tönkretegyük, csupán hogy elkísértjük szépen a raktárig, ahol egy felsőbb szintre feljutva, máris szemtől-szembe találkozunk besúgónkkal. Itt már csak annyi a feladatunk hogy végezzünk vele, ami hogy ha sikerül, még egy ajándék kést is kapunk érte. Ezután szálljunk vissza a kocsiba, majd fuvarozzuk el a taxivállalatig Romant. Ha ez megvan, teljesítettük a feladatunk!

Jutalom: Nőtt a barátság Romannal + egy kés, ha felvettük a gyilkolás után.



#5. Küldetés - EASY FARE

Ismét egy fuvarozós, huligános feladat, ezúttal egy kis akcióval fűszerezve. Először is menjünk el a taxivállalathoz, ahol Vlad és Roman veszekedésébe csöppenünk, egészen addig míg utóbbi meg nem kér minket hogy menjünk el az egyik barátjáért és fuvarozzuk őt haza. Tehát szedjük össze szépen Roman kocsiját és hajtsunk vele Rotterdam Hill-be, ahol már Jermaine vár ránk. Amint beszáll autónkba, máris megjelenik a térképen hogy hova kell fuvaroznunk. A gond csak az hogy a célponthoz elérve, megjelennek a rendőrök is, akik egy kellemes kétcsillagos körözést akasztanak ránk. Tehát rázzuk le őket, majd ha ez megvan vigyük haza Jermainet, aki ezért cserébe megengedi nekünk hogy használjuk a Pay´n Spray kereskedését. Ennek szerepe nem sokat változott az előző részek óta, behajtunk és megcsinálják/átfújják autónkat más színűre, mely alatt három óra telik el. Na de erről nem érdemes beszélni, ugyanis a küldetést ezzel be is fejeztük, irány a következőhöz...

Jutalom: Nőtt a barátság Romannal + 100$



#6. Küldetés - JAMAICAN HEAT

Ehhez a küldetéshez ismét a taxicéghez kell sietnünk, ahol Roman megkér minket hogy szállítsuk le jóbarátját Little Jacob-ot, illetve védjük meg őt. Tehát ehhez hűen siessünk el a térképen jelzett helyhez, ami a park szomszédságában található. Mire odaérünk Jacob már a kerítést támasztva vár ránk, így egy erőteljes dudálással ijesszünk rá és csalogassuk be őt taxinkba. Ezután megér minket hogy vigyük el egy sötét sikátorhoz, amíg ő útközben ismerteti velünk a szituációt, hogy ő a fegyverkereskedő és ha bármikor fegyver kell csak szóljunk neki. Mint azt már említettem ebben a küldetésben megkell őt védenünk, éppen ezért útközben megajándékoz minket egy kis pisztollyal és megannyi tölténnyel. A sikátorhoz érve szálljunk ki és menjünk a jelzett helyhez, ahol aztán leguggolva várjuk a pecekokat. Amint megérkeznek elkezdik lőni Jacob-ot, akin nekünk segítenünk kell, tehát kezdjük el gyilkolászni a rossz fiúkat. Amint készen vagyunk az összessel, szálljunk vissza Roman Taxijába és vigyük haza Jacob-ot. Ha ez kész, egy rövid telefonálás után, már be is fejeződik a küldetés.

Jutalom: Nőtt a barátság Romannal, ajándék kis pisztoly + 150$ készpénz.



#Speciális Küldetés - SIXAXIS TUTORIAL (PS3)

Na ez egy érdekes darab, ezt a küldetést már csak a PS3 tulajdonosok élvezhetik, ez ugyanis egy mozgásérzékelős tutorial, amit muszáj megcsinálni, különben a játék nem enged tovább. A feladatok nagyon egyszerűek, ám teljesítésük néha nehézkes. Most sorszámozva leírom nektek hogy melyik feladatnál mit kell csinálni:

Újratöltés: A kontroller fel-le mozgatásával töltsük újra fegyverünk, majd menjünk a jelzett helyre.

Motorozás: Ez két részes, először a joystick jobbra-balra való irányításával haladjunk át az ellenőrzőpontokon, majd a joystick hátrahúzásával, egy trükköt csinálva (pl: egy kerekezés) hajtsunk a jelzett helyre.

Hajózás: Itt kicsiny hajónkat kell átvezetnünk az ellenőrzőpontokon a mozgásérzékelővel.

Helikopterezés: A legnehezebb. Itt először is fel kell szállnunk gépünkkel, majd a kontroller érzékelőinek segítségével navigálni azt. A feladat hogy az ellenőrzőpontokon áthajtva, elérjünk a célig, majd visszategyük a gépet az eredeti helyére.

Jutalom: Teljesítetted a SIXAXIS küldetéseket, folytathatod az eredeti játéktörténetet.



#7. Küldetés - BULL IN A CHINA SHOP

Ez egy nagyon klassz kis küldetés, ám roppant egyszerű. Ezúttal Roman főnökétől, Vladtól kapjuk azt a feladatot, hogy játsszuk el a behajtó szerepét, egy neki tartozó kínai árussal szemben. Tehát a kisfilm leforgása után hajtsunk el ehhez a kínai boltoshoz, majd kövessük figyelemmel a kisfilmet, amiben lenéz minket és közli hogy nem fizet. Ezután azt a feladatot kapjuk hogy törjük be az üzlet bal oldalán található valamelyik üveget. Ekkor a srác kiszalad és gondolkodás nélkül a kezünkbe nyomja a zsetont. Ezzel már csak annyi a feladatunk, hogy visszavigyük Vladnak, és már teljesítettük is a nagyfőnök első nekünk adott feladatát.

Jutalom: 50$ készpénz.



#8. Küldetés - HUNG OUT TO DRY

Ismét egy Vlados feladat, és ismét egy pénzbehajtós akció. Ezúttal Vlad megkér minket hogy sietve menjünk el a pár saroknyira lévő mosodába, ahol az egyik neki tartozó ember ügyködik éppen. A feladatunk tehát hogy elmenjünk ebbe a Laundromat nevű boltba, és rendet tegyünk. Ám amikor belépünk az ajón és közöljük hogy üzenetet hoztunk Vlad-tól, a srác hozzánk hajítja a szennyesét, majd elszalad. Ekkor kocsiba kell pattannunk, melyhez én javasolnám a bolt hátuljánál álló BMW gépecskét, mely mindig ott van és nagyon erős jószág. Szóval akkor ezzel essünk neki az üldözésnek, próbáljuk megnehezíteni a srác menekülését, de nem kell nagyon mert bő egyperc üldözés után feladja, megáll és közli hogy kifizeti a tartozását, csak ne bántsuk őt. Ezzel el is végeztük munkánkat, 100 dodóval (és egy király BMW-vel) a zsebünkben továbbállhatunk.

Jutalom: 100$ készpénz.

Érdekesség: Ezután a küldetés után kedvesünk, Michelle felhív, hogy nincs-e kedvünk elmenni vele valahova. Javaslom menjünk el vele egy bárba, vagy hasonlóba, mert akkor a játék folyamán először megtapasztalhatjuk hogy milyen berúgni. Nagyon király effektekkel van fűszerezve az egész, így csak javasolni tudom hogy szakítsunk egy kis időt egy randira, melynek végén még a Michelle és köztünk lévő kapcsolat is nő!



#9. Küldetés - CLEAN GETAWAY

Ez egy nagyon érdekes küldetés, melyben a történet folyamán először kell metróra pattannunk. Nos, magát a feladatot Vlad adja nekünk, méghozzá hogy a közeli metróállomásra elmenve, majd ott metróra pattanva, menjünk el egészen egy parkolóig, melynek közepén egy szépséges ezüstszínű Blista áll. Ha odaértünk gyorsan végezzünk a mellette álló két sráccal, majd pattanjunk bele a kocsiba. Amint beszállunk a kis Blista-ba, már is megjelenik a képernyőn egy autómosó műhely, ahol egy gyors mosás után már vihetjük is a gépecskét Vlad garázsába. A küldetés mindösszesen ennyi, sajnos jutalom ezúttal nincs.

Jutalom: _-_ (NINCS)



#10. Küldetés - IVAN THE NOT SO TERRIBLE

Mindenekelőtt a küldetés megkezdése előtt, szerezzünk egy lehetőleg minél gyorsabb autót, melyre itt nagy szükségünk lesz. Ebben a misszióban ismét Vlad-é a főszerep, aki egy fülest kap, hogy egy bizonyos Ivan nevű tag, unokatestvérünk életére szeretne törni. Niko természetesen nem habozik, rögtön vállalja hogy elintézi a tagot. Tehát a kisfilm lejárta után az előzetesen szerzett gyors autóba pattanva száguldjunk Roman munkahelyére. A közelbe érve már láthatjuk is, amint Ivan elmenekül autójával mert tudtára adták hogy az életéért megyünk. Valójában most lesz szükségünk arra a bizonyos gyors gépecskére, itt ugyanis egy nagyon komoly autós hajsza veszi kezdetét. A feladat hogy minél közelebb kerüljünk Ivan-hoz, egészen addig, míg a félreeső építkezésnél meg nem áll. Amint egy megtörténik gyalog folytassuk a hajszát, másszunk fel a létrákra, ugráljunk a tetőkön stb. Egészen addig, míg egy kis emelvényre érve, Ivan meg nem boltik és meg nem kapaszkodik az emelvény szélébe. Itt Ivan élete már csak rajtunk múlik, mi dönthetjük el hogy megöljük-e vagy sem. Habár esküdözött meg minden, hogy nem bántja az uncsitesónkat, de én azért lelöktem hogy ne zavarjon többé a történet haladásában. Amint ez megtörtén be is fejeződik a küldetés, Vlad felhív minket és megköszöni a munkánkat a következővel:

Jutalom: 200$ készpénz.





#11. Küldetés - UNCLE VLAD

Ezen küldetésünket ismételten unokatestvérünk taxivállalatánál kezdjük. Sajnos az eleje nagyon drámaira sikerül, mert Roman most tudta meg hogy főnöke, Vlad, barátnője életére tört, és sakkban tartja azt. A helyzetet csak tovább mérgesíti hogy Roman rájön, hogy mi ezt már jó pár feladat óta tudjuk és ezért nagyon kiakad ránk. Végül is a helyzet megnyugszik, és Romannal együtt elindulunk Vlad bárjába, hogy rendet tegyünk a dolgokban, és unokatestvérünk barátnőjét megbosszuljuk. Vlad erre nagyon hevesen reagál, és azonkívül hogy ránk küldi két kopóját, fogja magát és elmenekül. A mi feladatunk most jön, végezzünk ezzel a két taggal, majd vegyük üldözőbe Vlad-ot. Nem kell sokat furikáznunk, mire Vlad karambolozik egy útzáró rakománnyal. Ekkor pattanjunk ki a járművünkből és fussunk le hozzá a mólóra. Amikor odaérünk hozzá elkezdődik a kisfilm, ekkor vegyük célba őt, melyet újabb kisfilm követ. Niko végül is fejbe lövi Vlad-ot, mire kuzinja ezt nagyon szívére veszi, pontosabban elkezdi félteni saját életét, hogy végeznek vele. A küldetés végén, Roman odébbáll, mi pedig saját kezünkkel vízre bocsájtjuk Vlad meggyilkolt testét.

Jutalom: Nőtt a barátság Romannal.



#12. Küldetés - CRIME AND PUNISHMENT

Alig ért véget előző missziónk, unokatestvérünk máris telefonál nekünk, hogy az előző küldetés végén érzett baj eljött, és az életéért jöttek. Tehát jó testvérek révén fogjuk magunkat és egy járműbe pattanva hajtsunk el egészen a Perestorika-ig, ahol már testvérünk fogad minket egy sarki kukából kikászálódva. Niko az elején nem hisz neki, de végül saját bőrén is tapasztalja hogy testvérének igaza volt, mivel az egyik pillanatról a másikra fejen nyomják őt egy AK-47-es puskatussal. Mire magunkhoz térünk már egy ház alaksorában találjuk magunkat, kuzinunkkal együtt megkötözve. Itt egy hosszabb kisfilm következik, először megakarnak gyilkolni minket, de aztán szerencsére megérkezik Faustin, aki munka ellenében megkíméli életünket. Első feladatnak rögtön azt kapjuk hogy ellenőrizzünk le három kisteherautót, majd amelyikben megtaláljuk a lopott tévéket, annál nyírjuk ki az utasokat, majd vigyük el Faustin saját garázsába. Út közben elképzelhető hogy körözést adnak ki ellenünk, ezzel annyi a dolgunk hogy veszítsük el és már folyathatjuk is a fuvarozást a garázshoz. Ha leszállítottuk a kisteherautót, vége is a küldetésnek.

Jutalom: Nőtt a barátság Faustinnal.



#13. Küldetés - DO YOU HAVE PROTECTION?

Ehhez a küldetéshez ismét Faustin-nál kell keresgélnünk, aki bedrogozott, bepiált állapotban, megkér minket hogy legkedvesebb alattvalójával, Dimitri-vel együtt, vegyük hátunkra a várost és kutassunk fel neki néhány kemény fickót, illetve segítsünk beszerezni néhány fegyvert. (Fontos hogy ennél a küldetésnél legalább 1.500$ legyen nálunk, mert kelleni fog) Tehát amint befejeződik a kisfilm, keressünk egy járművet, melyben Niko és Dimitri kényelmesen elfér. Ezután hajtsunk a nem olyan távoli Sex Shop-hoz, ahol meglepetés szerűen toppanjunk be a három fickóhoz. Ha ez megvan először a jobb oldalira, majd a középsőre szegezzük fegyverünk, de ne lőjünk, csak célozzuk be őket. Majd ha ez megvan, Dimitri megkér minket hogy a középső paceknak lőjük el a lábát, melyet mi természetesen előszeretettel teljesítünk. Ezután az egyik, még állva maradt srác rátámad Dimitri-re, de ő elintézi, nekünk pedig már csak a bal-oldali srác maradt, akinek az életéről mi döntünk, mert meg is ölhetjük, de akár hagyhatjuk is elmenni. Én megöltem, de ez már mellékes... Ezután sétáljunk ki haverunkkal a boltból, szálljunk be a járművünkbe és hajtsunk a pár utcányira lévő Gun Shop-hoz, vagyis fegyverbolthoz. Oda bemenve már Dimitri nem jön velünk, ám megkér hogy vegyünk neki egy Uzi-t. Tehát haladjunk szépen be a boltba, majd jobb oldalt hátul, a kis nyílnál, vegyük meg a fegyvert. Ha ez kész szálljunk vissza a kocsiba, mely után már csak annyi van hátra, hogy fuvarozzuk vissza a feletteséhez Dimitri-t, és már kész is a küldetés.

Jutalom: Ajándék 430$ készpénz.



#14. Küldetés - CONCRETE JUNGLE

Ebben a küldetésben Jacob haverunknak tehetünk remek szolgálatokat. Először is fogjuk járművünket, és hajtsunk az első kijelölt pontra. Itt Jacob bemegy a házba, minket pedig megkér hogy menjünk a ház mögé és ottan várjuk a vélhetőleg kirohanó embereket. Ez így is lesz, Jacob felhív minket és üzeni hogy készüljünk, mindjárt kiérnek a srácok. Amikor meglátjuk őket, javaslom hogy egy határozott padlógázzal próbáljuk semlegesíteni őket, legalábbis ez nekem nagyon jól sikerült. Ha ez kész, vegyük fel Jacob-ot, majd nyomás a következő ház, ahol már fegyveres párbaj is lesz, így fegyver nélkül még véletlenül se állítsunk be. Na ha odaértünk, a bejárati ajtó csücskéből először lőjük le a lépcsőn lekullogó embert, majd az ablakhoz menve semlegesítsük az ott állót is. Most kezdődik a nehezebb rész, Jacob ugyanis életét nem féltve berohan a házba, nekünk pedig védenünk kell őt. Tehát Go! Go!, be utána és lőjünk le mindenkit akit csak tudunk. Ha ez kész, már csak annyi van hátra, hogy hazavigyük Jacob-ot, és már át is léphetünk a következő Little Lacob-os küldetéshez.

Jutalom: Ajándék 200$ készpénz.



#15. Küldetés - SHADOW

Tehát ismét Jacob-é a főszerep, és ismételten egy kemény küldetést szán nekünk. Ezúttal South Bohan -ba küldd minket, hogy akadjunk egy drogdíler és társai nyomára. Tehát fogjuk a seggünket és egy lehetőleg minél gyorsabb gépet és nyomás. Mivel itt egy elég hosszú út következik, jó ha keresünk előtte egy kellemes rádióállomást, ahol számunkra kedves dalokat találunk. Ha odaértünk South Bohan -ba, álljunk meg az ottani kis sárga jelzésben. Ekkor egy kisfilmet láthatunk amint a díler épp akciózik, majd utána fogja magát és lelép. Itt jövünk mi, kezdjük el eszeveszett sebességgel futni utána, de nehogy lelőjük, csak fussunk. Egy idő után, árkon-bokron áthaladva, beér egy emeletes házba, ahol a lépcsőn kezdd el felfelé szaladni, úgyhogy itt is szaladjunk utána. Egyszer csak berohan egy ajtón, majd magára zárja. Mi fogjuk szépen és a fegyverünkkel először lőjük szét a zárat, majd rúgjuk be az ajtót. Ha ez megtörtént, három dílert találunk szétdrogozva a szobában, akik elkezdenek lőni minkét, mi pedig viszonozzuk a tüzet. Itt már nyugodtan a túlvilágra küldhetjük mindhárom dílert, ha pedig ez sikerült, ezzel be is fejeződik a feladat. Most már a jutalmunkkal és azzal az örömmel, hogy egy jó darabig már nem zaklat majd minket Jacob, öngyilkos küldetésekkel, utunkra mehetünk.

Jutalom: Ajándék 250$ készpénz.



#16. Küldetés - FINAL DESTINATION

Ismét egy kellemes küldetéshez érkeztünk. Ezen küldetés több része egyébként már sokaknak ismerős lehet, ugyanis ebből a küldetésből idéztek a harmadik hivatalos trailerben is! No de, ebben a feladatban azt kell csinálnunk, hogy a Faustin-nál kapott utasítások után, Bohan -ba siessünk, ami egy jó hosszú táv, de nagyon élvezetes. Szóval siessünk át a másik szigetre, majd az ott honos metróállomásra. Ott két fickót találunk, akit Faustin utasítására meg kell ölnünk. Tehát amint vége a kisfilmnek, először végezzünk a peronon álló taggal, majd azonnal rohanjunk az elszaladt fickó után. Én még a lépcsőkön elkaptam őt, mellyel be is fejeződik a misszió, ezek után a jutalmunk a következő:

Jutalom: Ajándék 430$ készpénz + javult a kapcsolat Faustinnal



#17. Küldetés - LOGGIN ON

Ismét egy felejthetetlen küldetés. Ebben a küldetésben ismerkedünk meg többek közt a híres és nagy fitneszguruval, Brucie-val, aki ebben a feladatban arra kér minket hogy ugorjunk át a pár utcányira lévő TW@ nevű internetkávézóba, és csekkoljuk le a leveleit, illetve nézzünk rá weboldalára. Ennél a küldetésnél egyébként jó szolgálatot tehet a mi saját cikkünk a játékba beépített internetről, melyet itt találtok meg: KATT! Na de visszatérve, az eredeti feladathoz, ha az előbb említetteket elvégeztük, csak lépjünk ki az internetkávézóból, mellyel vége is a küldetésnek.

Jutalom: Nőtt a kapcsolat és a barátság Brucie-val!



#18. Küldetés - NO LOVE LOST

Ezt a küldetést ismét Faustin-nál érhetjük el. Megkér minket, természetesen ismét berúgott, piás állapotban, hogy segítsünk neki a lányára akaszkodó pancser srác elintézésében, aki szeretett lányával együtt megakar szökni a városból. A kisfilm megtekintése után tehát essünk neki a feladatnak, pattanjunk be gyilkos gépünkbe és hajtsunk Faustin lányához és annak pasijához. Amikor odaérünk a mocis srác csúnya szavakkal illet, majd elhajt. A szerencse a dologban, hogy pont ott pihen egy kis motor a közelben, tehát rápattanva vegyük üldözőbe a srácot. Az üldözés közben nyugodtan lőhetjük meg minden, ami csak a csövön kifér, de nincs nagy szükségünk rá, mert egy idő (4-5 perc) után karambolozik és leesik a motorról, ezután nekünk már csak végeznünk kell vele, mellyel be is fejeződik a küldetés.

Jutalom: 400$ készpénz.



#19. Küldetés - RIGGED TO BLOW

Egy nagyon békés küldetéshez érkeztünk. A főszerepben ismét Faustin áll, ám ezúttal szerepet kap bájos felesége is, aki kisírja magát a vállunkon. Úgyhogy amikor elkezdjük a feladatot, készüljünk jó 5 perc szomorkás mesére, mely alatt többek közt az első Trailer világhírű szavai is tiszteletet tesznek, szóval a "I killed people, I sold a people, and smuggled people, stb..." meg ilyenek. Úgyhogy a másért nem, már ezért biztosan érdemes megtekinteni a kisfilmet. A videó végén Faustin is beszáll a képbe, aki először leordítja kedvesét, majd azt a feladatot aggatja ránk, hogy menjünk a Montauk Avenue -n lévő kamionhoz, kössük el és fuvarozzuk tova szépen az egyik esküdt ellensége garázsába. Érdemes tudni hogy a kamionon egy éles bomba van elhelyezve, mely akármikor robbanhat, szóval csak finoman. De ha sikerül végül, akkor nyert ügyünk van, Faustin ellenségének műhelyébe beparkolva ugyanis a bomba teljesíti szolgálatát, és a magasba röpíti az egész kócerájt. Ezután hamar fogjuk sietősre a dolgot, mert ha nem sietnünk, még a végén ránk fogják az egészet a zsernyákok. Ezzel vége a missziónak, már csak egy rövid telefonálást kell túlélünk.

Jutalom: Nőtt a barátság Faustinnal.



#20. Küldetés - SEARCH AND DELETE

Brucie, a fitneszguru és életmódszakértő ezúttal egy nagyon kemény küldetést szán számunkra, melyben mind gyilkosság, mind üldözés található. Először is menjünk Brucie műhelyéhez, ahol egy kis kavarodás után, végre maga a guru is megérkezik. Ekkor kapjuk a feladatot, hogy egy rendőrautót ellopva, férkőzzünk hozzá a körözött bűnözők adatbázisához, majd keressünk meg bizonyos Lyle Rivas nevű tagot. Tehát elég egyértelmű misszió, én a rendőrautó szerzéshez egy jó célpontot ajánlanék, a rejtekhelyünk utcájában ugyanis, a házunkkal azonos oldalon mindig parkol egy elhagyatott rendőrautó, amiért senki nem haragszik meg, és nyugodtan elköthetjük. Ha tehát ez megvan, lépjünk be az adatbázisba, majd a körözött bűnözöttek keresése menüpontba írjuk be hogy Lyle Rivas. Ekkor kicsiny számítógépünk komoly munkába kezd, és ha mindent jól csinálunk, akkor meg is jeleníti a tagot, illetve annak pontos címét. Na nekünk utóbbira lesz szükségünk, úgyhogy az X;- illetve A;- gomb lenyomásával aktiváljuk GPS-ünket és haladjunk szépen a fickó lakásához. Mikor odaérünk, derék társunk éppen "egy képbetűs kitérőt" tesz, majd amint meghallja hogy miért is jöttünk, az ablakon kiugorva elmenekül. Na itt egy hosszú és akciókkal túlfűtött üldözés kezdődik a szigetek közt, úgyhogy szaladjunk ki a házból és ugorjunk be a legközelebbi gyors autóba. Jó 7-8 perc üldözés után Lyle megadja magát és kiugrik a kocsiból, ekkor én egy egyszerű mozdulattal rárántottam a kormányt és átmentem rajta. Ha tehát sikeresen megöljük, teljesítettük a küldetést, mely után a jutalmunk a következő:

Jutalom: Nőtt a barátság Brucieval + 500$ készpénz





#21. Küldetés - THE MASTER AND THE MOLOTOV

Vlad után ebben a küldetésben egy újabb nagymenőt temethetünk el, ezúttal Faustint. A dolog szépsége hogy ezúttal is két kezünkkel olthatjuk ki a nagyvezért életét, méghozzá Dimitri parancsára, aki ebben a küldetésben megkér minket hogy menjünk el szépen a Perestroika nevű klubjához, és csapjunk gyorsan rendet ott. Tehát fogjunk egy autót, és hajtsunk a csupán pár utcányira levő klubhoz, amin belépve már Faustin és csatlósai várnak ránk. Rövid kisfilm után, melyben Faustin megbizonyosodik arról hogy átvertük és most már Dimitri kezére játszunk, ránk küldi embereit, melyekkel nekünk végeznünk kell,- amihez a Shotgunt ajánlom mellesleg -, majd üldözőbe kell vennünk ezt a félbolond Faustint, aki a lépcsőkön rohanva, elszalad a tetőre. No akkor mi suhanjunk utána, majd valami nagyon kegyetlen módszerrel végezzünk vele. Én csupán fogtam és a fegyver tusával leütöttem őt úgy, hogy erre ő leesett a tetőről, ez egy jó példa hogy a gyilkoláshoz mindössze ez is elég. Amint Faustint elintéztük, Dimitri felhív és megköszöni szépen szolgálatainkat.

Jutalom: Nőtt a barátság Dimitrivel + a küldetés alatt felszedett pénzösszeg.



#22. Küldetés - RUSSIAN REVOLUTION

Ismét egy lövöldözős, gyilkolós misszió. Haverunk Dimitri megkér minket hogy kicsit tegyünk rendet barátunkkal, Little Jacob-bal az egyik félreeső part menti raktárban. A dolgok azonban nem mennek egyszerűen, az ott tanyázó srácok ugyanis először nem akarnak fizetni, ráadásul még rajtunk akarják behajtani az egészet. Tehát egy fegyveres tűzpárbaj keletkezik, melynek során egészen biztosan hasznát vesszük az összes eddig tanult módszerünknek, ugyanis ha jól emlékszem, ez az első olyan küldetés a játék során, ahol már tényleg életre-halálra megy a lövöldözés és már mi is veszélyben vagyunk. Na de ez nem számít, ami fontos, hogy végezzünk az összes pacekkal a raktárban, ám mikor az utolsót is kilőjük és már épp indulna a Happy End, egy kedves kis 2 csillagos körözést akasztanak a nyakunkba. Most már tehát a sok paraszt lövöldözős barmon kívül, a rendőrökkel is meggyűlik majd a bajunk. Próbáljunk úgy manőverezni hogy a rendőrök ne tudjanak követni, majd egy félreeső zugban pihenjünk meg, és várjuk meg amíg eltűnnek a zsaruk. Ezután fogjuk Jacob-ot, és fuvarozzuk őt el, az általa kiválasztott helyre.

Jutalom: Nőtt a barátság Dimitrivel + 500$ készpénz.



2. Fejezet...

#23. Küldetés - ROMAN´S SORROW

Az előző küldetésben ugyebár jó pár emberrel végeztünk a raktárnál. Most ennek meglesz az ára. Roman felhív minket sietve, hogy azonnal menjünk érte, mert bajban van. Ekkor még sejteni sem lehetett hogy mekkorába. Odaérve Roman sehol, aztán erős kopogást hallunk a közeli taxiból, így természetesen belenézünk. Na ebben van Roman, és elmeséli hogy nagyon fél és megakarják őt ölni. Egy darabig még Niko-val is vitatkozik, egészen addig míg Niko nem közli vele hogy milyen raktáros bulit szervezett tegnap, mert akkor Roman egyenesen kiakad fivérére. Hirtelen eszükbe jut a srácoknak hogy azzal, hogy tegnap kiirtottuk fél kemény falvát, most nagy megtorlásra számíthatunk. Irány tehát padlógázzal a rejtekhelyünk, de már hiába. Amint odaérünk az a látvány fogad hogy lángokba áll. Ekkor Roman azonnal kiadja az utasítást hogy fogjuk a kis lábunkat, és tövig nyomva a gázt repesszünk a taxivállalathoz. Sajnos ezzel is elkéstünk, mire odaérünk, már ebben sem maradt egy ép, meg nem gyulladt felület. Rövid önsajnálat után Roman egy új házat mutat nekünk, ám csak félve, mert elképzelhető hogy már azzal is végeztek a rasszfiúk. Szerencsére ez nem így van, a Bohan-ban található új kérónk még sértetlen, így nyugodtan beköltözhetünk. Itt egy újabb hosszú kisfilm következik, melyben többek közt megérkezik Roman barátnője, és kibékülünk Romannal is. A küldetés végén Roman továbbáll, nekünk pedig otthagyja házát, hogy éljünk benne vígan.

Jutalom: Új ház Bohan szívében.



#24. Küldetés - EASY AS CAN BE

Újabb őrült, Brucie-s küldetés. Kedvenc fitneszbajnokunk ezúttal egy jó kis autólopós küldetéssel ajándékoz meg minket, tehát hű marad a játék nevéhez. (theft auto) Szóval, Brucie azt a feladatot adta nekünk ezúttal, hogy a Yorktown Avenue -ra sietve, szerezzük meg az egyik ellenséges banda ötcsillagos járművét. Amikor odaérünk kellemes látványként fogad hogy a kocsi egymagában álldogál, de ez gyorsan megváltozik, amikor megérkeznek körénk minden irányból a járművek, és eszeveszettül lőni kezdenek ránk. Ekkor nekünk csak annyi a feladatunk, hogy padló - de tényleg padlógázzal visszasuhanjunk Brucie kérójáig, majd az ott található garázsban elrejtsük a kis kocsit. Ezzel be is fejeztük eme etalont.

Jutalom: Nőtt a barátság Brucie-val, ajándék költőpénz.



#25. Küldetés - OUT OF THE CLOSET...

A főszerepben ismét Brucie. Szeretett fitneszgurunk ezúttal azzal a feladattal lát el minket, hogy kedvenc internetes társkereső portálján, a Love-Meet.Net-en, keressünk neki egy srácot, egy bizonyos French Tom nevezetű urat, és beszéljünk meg vele egy találkát. A feladat nagyon egyszerű, csupán az internetszalonhoz (TW@) kell elbaktatnunk, és ott ropni egy kicsit a géppel. Ezután ha ezzel megvagyunk, az előre lefixált találkahelyre kell sietnünk, először kedvesen, majd pedig pár golyóval köszöntve ezt a kedves meleg srácot. Ezzel vége is a küldetésnek.

Jutalom: Nőtt a barátság Brucie-val.



#26. Küldetés - ESCUELA OF THE STREETS

Ez a küldetés több szempontból is fontos a történetben, pláne azért, mert itt ismerkedünk meg későbbi bűntársunkkal, Manny-vel, aki (akárcsak mindenki más) rosszba rángat minket. Ebben a küldetésben például egy veszélyes rossz fiú, egy díler, és annak társainak elintézésére bérel fel minket. A küldetés azonban nem ilyen egyszerű. A misszió eleji kisfilm végeztével szerezzünk egy járművet, lehetőleg olyat ami hétköznapi, és nem feltűnő. Ezután hajtsunk a megadott pontra, ahol a dílert először vehetjük szemügyre, amint beszáll a kocsijába. Most az a feladatunk hogy kövessük, de legyünk nagyon óvatosak, mert ha akár csak (kb.) 4-5 kocsinyi távolságon belülre kerülünk, máris észrevesz és vége a feladatnak. Tehát kövessük őt nagyon óvatosan, körülbelül 5 percig, amíg meg nem áll, és be nem megy egy raktárépületbe. Ekkor ki kell szállnunk autónkból, és révén hogy egyenlőre még zárt ajtót találunk, kicsit körbe kell szaglásznunk az épületet. Egy rövid idő elteltével, Manny SMS-t küld nekünk, hogy most már szabad a raktár bejárata, és ha szétlőjük a zárat, már mehetünk is be. Tegyük hát ezt, és készüljünk fel, mert bent hatalmas golyózápor fogad minket. Itt már csak annyi a dolgunk, hogy fedezékből-fedezékbe rohangálva, kiirtsuk az összes rossz fiút, majd kisétáljunk az ajtón. Ekkor Manny megköszöni szépen a segítségünket, és kamerásával együtt bemegy a raktárba egy kis exkluzív videót készíteni.

Jutalom: Nőtt a barátság Manny-vel + 1100$ készpénz



#27. Küldetés - STREET SWEEPER

Egy újabb, Manny által közvetített autós-lövöldözős küldetés. Az átvezető intro után, pattanjunk kocsiba, és hajtsunk a radaron megadott műhelyhez. Amint odaérünk, még a kocsiból se szálljunk ki, csak egyszerűen kezdjük el lőni a piros jellel feltüntetett rossz fiúkat. Ha ez kész, és végeztünk az összessel, készüljünk fel nagyon, mert most jön a misszió üldözős része. Csípjük nyakon a térképen piros körrel jelzett furgon utasait, de vigyázzunk, mert ők se nagyon sajnálnak ránk egy-két tárat, szóval csak óvatosan. Ha ez kész, és végeztünk a kocsiban helyet foglalókkal is, Manny felhív és nyugtázza, hogy a küldetés sikeresen befejeződött.

Jutalom: Nőtt a barátság Manny-vel + készpénz jutalom.



#28. Küldetés - LOCK OF THE IRISH

A játék legszórakoztatóbb küldetései közül az egyik. A házigazda ezúttal Elizabeta, akivel Roman barátnője Mallorie ismertet meg. Elizabeta és barátja Packie azt a feladatot adják nekünk, hogy egy kedves kis Sniper puskával fedezzük őket, míg utóbbi, vagyis Packie üzletel pár kemény fickóval. Tehát a kisfilm után nyomás a pár utcányira lévő épület, melynek a tetején már ott pihen az a drága kis sniper. Vegyük föl, majd menjünk a tetőn jelzett helyre és vegyük fel az akciópozíciót. Kémleljük a srácokat, mert rövid idő múltán, heves párbaj tör ki, melynek kapcsán ha nem vigyázunk, könnyen megölhetik bajtársainkat és az automatikus mission failed-et jelent. Nagyon figyeljünk, mert az ellenség több hullámban is érkezik, tehát jó ha résen vagyunk. Amint végeztünk az összes bűnöző megölésével, egy kellemes hang jelzi, hogy a küldetést sikeresen befejeztük.

Jutalom: Nőtt a barátság Elizabeta-val + 1.500$ készpénz jutalom



#29. Küldetés - BLOW YOUR COVER

Ha az előbbi misszióra azt mondtuk hogy az egyik legszórakoztatóbb, akkor ezt már nem is tudom, hogy milyen jelzővel illessem. Egyszerűen fenomenálisan, nagyszerűen-király, mely ezt jelenti hogy ez tényleg az egyik legjobb (ha nem a legjobb) azonkívül hogy a küldetés elején megismerkedünk Elizabeta egyik barátjával, Playboy X-el, még új sziget is kinyílik a küldetés során, szóval dupla öröm, de erről majd a misszió végén. Tehát mint azt mondottam, megismerkedünk Playboy X-el, aki belevisz minket minden Liberty-s rosszaságba. Eltűnt ugyanis egy jó adag pénze, melyet most együtt indulunk megkeresni. A pénz helyett azonban csak zsernyákokra bukkanunk, az első radaron jelzett pontnál ugyanis, már rendőrök várnak ránk, természetesen beépítve. Itt kezdőik a legdurvább rész, minden zsaruval végezni kell, egészen a tetőig felbaktatva, majd ott is az összessel. Sőt, ha ez még nem lenne elég, lefele sem egy sétagalopp az utunk, ugyanis ott is tele van rendőrrel a placc. Viszont akkor is végeznünk kell velük, mert ha nem lőjük darabokra őket, akkor ők lövik szét Playboy barátunkat, az pedig semmiféleképpen sem jó. Az utcára kiérve egy kis üldözéses, akció dús rész következik, el kell ugyanis tüntetnünk az előző lövöldözésnél szerzett körözési szintjeinket. Ha ez megvan, végtére is nem olyan nehéz, Playboy X megkér minket hogy fuvarozzuk haza az apartmanjába. Na itt kezdődik számunkra a paradicsom, az apartman ugyanis a középső szigeten van, ami ezzel a küldetéssel lett megnyitva. Tehát most már minden karaj, megnyitottuk a játék talán leghangulatosabb városrészét, menjünk és élvezzük ki, ahogy csak lehet, az ezért a küldetésért kapott jutalmunkból, mely a következő:

Jutalom: 2.000$ ajándék készpénz, rengeteg töltény amit a feladat során szedhettünk össze + nőtt a barátsági szint PlayBoy X-el



#30. Küldetés - THE PUERTO RICAN CONNECTION

Ez a küldetés amilyen ötletes, olyan szar is. Manny ezúttal a munkaadónk, aki megparancsolja nekünk, hogy menjünk el a East Borough Bridge -hez, és várjuk meg pajtását pár golyó társaságában. A gond azonban az, hogy a srácok nem szállnak le a metróról a nekünk előzetesen megmondott helyen, így a térképen jelzett piros kör alapján követnünk kell azt. Nos a vonat szerencsére megy mint a meszes és nekünk girbe-gurba utakon kell áthajtanunk, szlalonoznunk hogy egyáltalán követni tudjuk, de nembaj, mert maga a küldetés ötlete nagyon jó. Amint elérkezünk ebben a hajszában a Cayuga Avenue -ig, ahol is a vonat megáll, szálljunk ki járművünkből, és rohanjunk fel az állomás peronjára, ahol ez a három rossz fiú van. Amint megpillantjuk őket, kezdjünk el tüzelni, és ne lepődjünk meg ha ők viszonozzák ezt. Ha kinyírtuk mindet, sikeresen elvégeztük a küldetést.

Jutalom: Javuló kapcsolat Manny-vel + egy kis zsebpénz



#31. Küldetés - DESTRUCTION FOR BEGGINNERS

A játék eddigi legkeményebb, legfárasztóbb küldetése. Ezzel nem elvenni szeretném tőle a kedvetek, de ez tényleg így van. Először is, a küldetés házigazdája Manny, akivel közösen eltervezzük hogy szerzünk egy kis pénzt. Na itt kezdődik a dolog nehéz része. El kell menni ugyanis, a tőlünk legtávolabbi sziget, legtávolabbi csücskébe, ahol egy építkezés található. Az út a hosszúsága ellenére nem unalmas, hisz addig is felfedezzük a nemrégen szerzett új városrész örömeit. Mikor odaérünk az építkezéshez, először egy, az ott parkoló jeepből kell kiszednünk az akcióhoz szükséges fegyvereket. Utána, egy kis lift segítségével fel kell magunkat húzatnunk az adott ház tetejére. Amint felértünk, egy kis videóban érzékeltetik velünk hogy kiket kell lelőnünk Sniper-ral és hogy. Ha ez kész, és már lelőttünk körülbelül 5-6 embert, kezdődik a küldetés neheze. Le kell ereszkednünk a kis lifttel vissza a talajra, majd gyalog, illetőleg járművel megközelítenünk az előbb ostromolt építkezést. Már ekkor elkezdődik a baj, ugyanis nem látnak szívesen. De ez mindegy, akit látunk azt lőjük alapon hatoljunk egyre beljebb;- és beljebb az építkezésen. Közben figyeljük, hogy a radaron körrel jelzett emberkéket is kinyírjuk, révén hogy ők a küldetés célpontjai. Előre szólok, hatalmas irtás veszi itt kezdetét, úgyhogy mindenki készüljön legalább egy 10-15 perc megfeszített akcióra. Amikor végre elintéztük a nagyját, megérkezik egy helikopter, újabb emberekkel, akik ezúttal már egyre komolyabb fegyverekkel vannak felszerelve. Ha ezt a hullámot is levertük, már örülhetünk magunkban, ugyanis már csak egy rossz fiú van hátra. Ő elmenekült előlünk, úgyhogy a radaron jelzett irányba kezdjünk el rohanni, lépcsőt mászni ilyesmi. Amint meglátjuk ezt az utolsó tagot, és már céltávolságon belül van, ne kíméljük. Ha őt is megöltük hálát adhatunk az égnek, végre kész a küldetés. Manny felhív telefonon és ő is alátámasztja ezt, egy kis jutalommal fűszerezve...

Jutalom: Nőtt a barátság Manny-vel + jó adag pénzecske



#32. Küldetés - THE SNOW STORM

Ismét egy nehéz küldetéshez érkeztünk, a szó szoros értelmében. Mivel a küldetés is extra nehéz, és a küldetés végén valami olyan titok derül ki kedvenc, szeretet barátnőnkről, ami még engem is megviselt. De először jöjjön a munka része a dolognak. Ezúttal Elizabeta bocsájt minket utunkra, hogy szerezzünk meg neki egy hihetetlenül fontos csomagot az új városrész régi kórháza helyén. Hát ez először jól is hangzik meg minden, de odaérve egy egész hadsereg fogad minket hogy darabokra lőjön. Éppen ezért nem árt ha alaposan elvagyunk látva fegyverekkel, mert kíméletlenül szükségünk lesz rá. Ha megvan minden, kezdjük el bevenni a házat, amolyan kommandós stílusban, az egyik fedezéktől a másikhoz osonva. Én legalábbis ezzel a technikával irtottam ki az összes genyó gengsztert. Ha ezzel ti is megvagytok, akkor jöhet az utolsó banditával egy szobában lévő táska, melyet el kell vinnünk Elizabetának. Vegyük föl, és máris elkezdődik egy kisfilm, amiben felhívjuk Jacob-ot, hogy minden rendben, találkozzunk valahol. Ám szinte ezt még ki sem mondja Niko, amikor már körbeveszik a kommandósok az egész épületet, és tüzet nyitnak ránk. Ekkor a lehető leggyorsabban egy ki kell jutnunk a házból, itt a módszert rátok bízom, de én nem szaroztam, átfutottam az egész romhalmazon, nem törődve a zsernyákokkal. Végül is ez sikerre vezetett, mert ha ugyan csak egy hajszálnyi életerővel is, de elértem az első, legközelebbi autóhoz, onnan pedig már az enyém volt a pálya. Mivel 3 csillagos körözést kaptunk az incidens során, jó ha minél hamarabb megszabadulunk tőle. Én azt tudom javasolni, hogy padlógázzal próbáljunk minél messzebb jutni a zsaruktól, majd mikor kijutunk a kék-pirosan villogó körből, álljunk meg egy félreeső helyen. Ha a helyzet megnyugszik, Niko azonnal felhívja Jacob-ot telefonon, és megbeszél vele egy találkát, egy nagyon titkos, északi sikátorban. Tehát vegyük az irányt északnak, és menjünk a radaron jelzett helyre. Mikor már kezdene jóra fordulni minden, és a pulzusunk is kezdene visszaállni a helyére, újabb drámai fordulatot vesz a történet. Megjelenik ugyanis a sikátorban szeretett barátnőnk, Michelle és beismerő vallomást tesz. Elárulja hogy végig csak színlelte a kapcsolatunkat, és hogy valójában a rendőrségnek dolgozik, ahol azt a feladatot kapta, hogy tartsa rajtunk a szemét. Ezt nevezem én remek történetnek, minden dicséret a Rockstar Games-é, kiváló történettel látták el a játékot. ;) De visszatérve a lényeghez, mikor mindezt elárulta a kis csaj, még van képe elkérni a nehezen szerzett táskánkat is, melyet Niko zökkenőmentesen átnyújt neki. Ezzel vége a missziónak, Jacob jól lecsesz minket, és azzal a szomorú ténnyel térhetünk vissza búvóhelyünkre, hogy olyan a helyzet, mintha meg se csináltuk volna ezt a küldetést, se táska, se pénz, mindösszesen egy elvesztett barátnő...

Jutalom: Minimális pénzösszeg



#33. Küldetés - HAVE HEART

Elizabeta ismét segítségre szorul, ebben a nagyon könnyű küldetésben. Először is fél hogy börtönbe kell vonulnia, és ezen annyira felhúzza magát, hogy már egy pillanatra sem teszi le a drogot. Épp amikor az idegessége csúcspontján jár, betoppan az ajtón Manny, a kamerabuzi, és kínozni kezdi szegény barátnőnket. Niko hiába próbálja leállítani Manny-t, nemsikerül, így végül ezt Elizabeta-nak kell megtennie pár kósza golyóval a kamerás és Manny fejében. A helyzet tehát az, hogy van két hullánk, akiket a lehető leggyorsabban el kell juttatnunk Dukes-ba, a Yorktown Avenue-re, ahol már egy orvos várja őket. Útközben nemárt vigyázni a csomagtartóban lévő két hullára, mert a legkisebb koccanás hatására is kinyílik a csomagtartó, ekkor ki kell szállnunk járművünkből és hátramenni, lecsukni azt. Ha leszállítottuk a testeket, a mi feladatunk már befejeződik, az orvos következik, mi pedig nyugovóra térhetünk az ajándék készpénzzel együtt.

Jutalom: Ajándék 3.000$ készpénz



#34. Küldetés - PHOTO SHOOT

Ennek a küldetésnek a megkezdéséhez Playboy X kollégánknál kell egy kicsit keresgélnünk. Ő az, aki megkér minket hogy a kosárlabdapályán lévő dílereket először fotózzuk le új mobiltelefonunkkal, amit tőle kapunk a küldetés elején, illetve nyírjuk ki az egyik ottani tagot. Úgyhogy fogjuk az X háza előtt lévő Hummert, és szépen kocsikázzunk el a pár utcányira lévő baseballpályáig. Ha megérkeztünk a kijelölt helyre, szálljunk ki a kisautónkból és vegyük elő vadonatúj telefonunk. Ekkor fel gomb, majd Menü->Camera és már készíthetjük is a képet a három rossz fiúról. Fontos hogy a képnek nem kell tökéletesnek lennie, de ha mi mégis azt szeretnénk, akkor a telefonba beépített optikai zoom segítségével ezt is megcsinálhatjuk, a bal analóg előre-hátra mozgatásával. Ha kész a kép újra X/A és küldjük el megbízónknak MMS-ben. Ha sikeres a küldés először egy nyugtázó SMS-t kapunk, majd maga Playboy is felhív minket, és megbíz minket azzal, hogy most már a gyilkolás a téma, essünk hát neki fegyverrel, annak a bizonyos Marlon nevű dílernek. Ha lehet próbáljuk minél hamarabb, mert ha nem vagyunk ügyesek elmenekül kocsival, és akkor még egy kellemes autós üldözésre is készülhetünk. Ha tehát megöltük ezt a piros nyíllal jelzett Marlon-t, vége a küldetésünknek.

Jutalom: Nőtt a szimpátia Playboy X-el + 6.200$ készpénz + új mobiltelefon



#35. Küldetés - RUFF RIDER

Dwayne bácsi ezúttal egy csúcs-gyilkos küldetést talált ki számunkra, melyben egy fiatal szerelmes párt kell eltennünk láb alól. De kezdjük is az elején... Dwayne megbíz minket, hogy keressünk meg egy bizonyos Jayvon nevű fickót, aki ellopta tőle a pénzét. A kisfilm leforgása után tehát vegyük az irányt Chinatown-ba, ahol ez a bizonyos Jayvon és barátnője Cherise tanyázik. Amint odaérünk és rákérdezünk hogy hol a papír, Jayvon felpattan a motorra és elrepeszt, barátnőjét otthagyva, akinek az életéről mi döntünk, én mindenesetre megöltem őt is. De siessünk, nehogy túl nagy egérútra tegyen szert Jayvon, mert akkor mission failed. Ezután villámgyorsan keressünk egy gyorsabb fajta kocsit és azonnal vegyük az irányt az elbóklászó bűnöző felé. Amint utolértük, vagy lökjük fel motorjával együtt, vagy csak lőjük le, ez végül is mindegy, a lényeg hogy halott legyen. Miután meghalt, egy kis köteg pénzt hagy maga után, nekünk ezt kell leszállítanunk Dwayne-nek, aki már egy Cluckin´ Bell étteremben vár ránk. Az éttermi látogatás után, Dwayne megköszöni a segítséget és továbbáll egy időre.

Jutalom: Nőtt a barátság Dwayne -el + 6.000$



#36. Küldetés - HOSTILE NEGOTIATION

Már most szólok, ez nem lesz könnyű... Ez a küldetés egy telefonálással kezdődik, Roman ugyanis felhív minket hogy közölje, ismét pácban van. Ekkor a térképen már meg is jelenik az a búvóhelyünktől nem távoli raktár, ahol testvérünket fogva tartják. Jó ha páncéllal és rengeteg tölténnyel vágunk neki a feladatnak, mert itt olyan irtás lesz, hogy az nem igaz. A raktárhoz érve máris akcióba csöppenünk, egy kisfilm segítségével behatolunk a raktárba, majd ott láthatjuk ahogy a több tucat rossz fiú beszélget. Ekkor nekünk valahogy magunkra kell hívni a figyelmet, úgyhogy eresszünk el egy pár kósza golyót. Ezzel olyan háborút indítottunk el hogy nem igaz. Tényleg, de tényleg itt csak annyi a dolgunk hogy akit látunk, azt kinyírjuk és így haladva eljussunk a raktár tetejébe, ahol unokatestvérünket fogva tartja Dimitri. Nem árt odafigyelni a hullákra is, mert ki*baszott idegesítő módon, néha még a halottak is felállnak a hátunk mögött, fegyvert fognak és lőni kezdenek ránk, ezért 360 fokosan nézelődjünk mindig. Jó tipp: Ha az L2/Bal gombot nyomva tartjuk, karakterünk mindig céloz, és ha valaki magához tér, azonnal rááll a célkereszt, és már lőhetünk is. De ha leküzdöttük ezt a rengeteg, legalább félszáz bűnözőt, eljutunk végre a tetőtérben található szobához, ahol Dimitri már pisztolyt szegezve testvérünkhöz vár ránk. Itt egy kis filmes trükk következik, jobb analóg karunkkal ugyanis (R3) úgy kell becéloznunk Dimitri fejét, hogy nehogy véletlenül is megsértsük kuzinunk. Ha ügyesek vagyunk, és beviszünk egy telitalálatot a rossz fiú szeme közé, mindketten hátraesnek, Roman felkel és megköszöni mindezt, majd közli hogy lent áll a kocsija a raktár előtt, fussunk oda. Ha ott vagyunk a négykerekűnél és már bele is ültünk, nincs más hátra mint hogy elfuvarozzuk magunkat és testvérünket a közös panellakásunkhoz, és nyugovóra térjünk, illetve elbúcsúzzunk, mellyel vége is a küldetésnek.

Jutalom: Nőtt a barátság Roman-nal + egy kis készpénz



#37. Küldetés - CALL AND COLLECT

Ennek a küldetésnek a megkezdéséhez a legdélebben található, titkos és rejtelmes kérdőjelhez kell mennünk. Ott az idős pacek már vár ránk, és megbíz minket hogy menjünk a East Borough Bridge közelében található Algonquin -i kilátóhoz, majd ott várjuk a fejleményeket. Tehát pattanjunk kocsiba és menjünk. Amint odaértünk, Niko felhívja ezt a bizonyos öreg tagot, aki közli hogy a valódi küldetést majd mástól kapjuk meg, várjunk türelemmel. Kis idő múlva egy SMS érkezik hozzánk, melyben közlik velünk a blackmailer telefonszámát, akit fel kell hívnunk ahhoz hogy folytathassuk a küldetést. A feladat az, hogy a parton üldögélő emberkéket megöljük, melyek közül az egyiknél ott lesz egy bizonyos kisfilm, amit le kell szállítanunk Francisnek, de természetesen csak akkor, ha eltüntetjük az ellopásával szerzett körözési szintet. Ha leszállítottuk a tárgyat Francis-nek, már be is fejeződik a küldetés, és mehetünk pihenni az új búvóhelyünkre, amit ezen küldetés megkezdése előtt szerzett nekünk szeretett testvérünk. Az új kégli nem mellékesen egy szépséges szálloda egyik lakosztálya, tehát siessünk kipróbálni.

Jutalom: Nőtt a kacsolat Francis-szel + 1.000$ készpénz





#38. Küldetés - FINAL INTERVIEW

Ehhez a küldetéshez először is menjünk a Kunzite Streeti rendőrkapitányságra, ahol Francis már vár ránk. Azt a feladatot kapjuk ezúttal, hogy buktassunk le egy híres Liberty City-ben élő csalót, egy bizonyos Tom Goldberg-et, aki másodállásban az egyik legjobb ügyvéd a városban. Csak előre szólok hogy ez a misszió több napos, szóval úgy kezdjünk neki. Ha leforgott a kisfilm Francis-ről és rólunk, akkor a küldetés folyamán először is menjünk el a TW@ internetkávézóba, mely úgy mint minden városrészben, ebben is megtalálható. Ha elértük a kávézót, a jól megszokott gépünket elfoglalva menjünk fel a netre, azon belül is Goldberg, Ligner & Shyster közös weboldalára. Ha ez megvan és bejön, a felső top-menüben kattintsunk a "Carrers" gombra, majd azon belül a Submit Your Resume linkre. Ekkor megjelenik egy életrajz szerűség a képernyőn, melyet a szöveg alatti kis linkre kattintva elküldetünk. Ezzel vége is a mai feladatainknak, de indulás előtt még érdemes a képernyő jobb felső sarkában megtekinteni a közös irodájukat, ahova másnap mennünk kell, szóval jegyezzük le a The Excahge utcát, mely a középső sziget alsó fertályán található. Most még fogadnunk kell pár hívást, de utána már letudtuk a mai napot, legközelebb holnap kell akcióba lépnünk. Nem tudom mit akartok ezalatt az idő alatt csinálni, én kicsit szakítottam időt a haverokra és elmentem vacsorázni Roman-nal. Ha elérkezett a másnap, az iroda nyitásakor egy kis villogó jel fogja jelezni a radaron hogy már mehetünk. Jajj, azt el is felejtettem, hogy mindezek előtt még el kellett mennünk a ruhabolthoz, ahol valami elegáns göncbe kellett bújtatnunk Niko-t. De erről ennyit, térjünk vissza a lényeghez. Ha megérkeztünk az irodaházhoz, a kaputelefonhoz menve beszélhetünk Goldberg recepciósával, aki betessékel minket a pulthoz, más néven beenged minket a házba. Egy rövid üdvözlés után a titkárnő megkér hogy kövessük őt Goldberg saját irodájáig, ahol majd fogad minket. Ha ez kész, egy kisfilm következik, ahol már G. irodájában ülünk. Ez jó pár percig eltart, de aztán hirtelen behívatja a biztonsági őrt, ekkor pedig kezdetét veszi a mi időnk. Nyírjunk ki mindenkit, természetesen Goldberg-gel kezdve. Ha megöltük, akkor az asztalán egy kis fájlt találunk, ezt vegyük fel. Most induljunk el lefele a lépcsősorokon, egészen a lenti ajtóig. A helyzet itt durvul el igazán, ugyanis megérkeznek a zsernyákok is, akik egyáltalán nem kímélnek, és rögtön többcsillagos körözést adnak ki ránk. Én itt nem sz*aroztam velük, kirohantam a házból, végig az utcákon, amíg egy autóig nem értem. Itt már csak annyi a feladat, hogy eltüntessük az összes csillagot. Ez is elég egyszerű, ha kész, mehetünk vissza a küldetés kitalálójához, Francis-hez. Mikor megérkezünk hozzá már meg is kezdődik egy újabb kisfilm, melyben átadjuk neki a Goldberg asztaláról ellopott fájlokat. Ezzel vége a küldetésnek, Francis boldog, mi is azok vagyunk hogy végre befejeztük ezt a ExtraLarge küldetést.

Jutalom: Nőtt a barátság Francis-szel + 1.000$ készpénz

Érdekesség: Mikor az internetkávézóban Goldberg és társai weboldalát böngésszük, az oldal bannerében régi, előző GTA epizódokból kivágott képeket láthatunk.



#39. Küldetés - HOLLAND NIGHTS

A feladat lényege egyszerű, munkaadónk, Francis, ezúttal egy egész banda lemészárlását bízta ránk. A dolog jól hangzik, azt a kis rondaságot leszámítva, hogy a bandának fegyverei is vannak, és egy egész negyedet elfoglalnak. De ez ne rettentsen vissza minket, menjünk a Middle Park közelében lévő Uranium Street-re, ahol az egész gyilkolósdit játszanunk kell. A sárga nyílba belemenve, egy kis videó következik, melyben Niko Francis-szel beszél, aki megadja a gyilkolás főbb utasításait, és hogy az akciónk után nagy port kavarunk majd. De amint vége az átvezető videónak, rohanjunk a lépcsősorok felé és ontsuk magunkból a skullokat úgy, hogy közben lassan, de biztosan haladjunk a második emelet felé. Ha felértünk a 2. emeletre, ott találjuk a küldetés igazi célpontját, akivel végeznünk kell, de úgy készüljünk, hogy megölése után 3 csillagos körözéssel a mellünkön leszünk majd. Ha tehát megöltük ezt a fickót, akkor a küldetés végén járunk már, mindösszesen annyi van hátra, hogy kibújjunk a 3-as szintű körözés alól, valamint elmenjünk Francis-hez és beszámoljunk neki a történtekről.

Jutalom: Ajándék 1.000$ készpénz



#40. Küldetés - LURE

Nemtudom kit milyen érzelmek fűznek, vagy fűznek majd a küldetés elvégzése után, de higgyétek el engem kegyetlen rosszak. Én mióta elkezdtem a GTA IV-et, és vele együtt írom ezt a végigjátszást, még sose kezdtem elölről egyetlen küldetést sem, mind elsőre sikerült. Idáig, mert ezt a küldetés legalább 5-6szor kezdtem újra, és ami a legszörnyűbb nem a küldetés, hanem a saját hülyeségeim miatt. Hol leugrottam a háztetőről, hol elütöttem egy zsarut, azok meg kinyírtak, szóval ezer módon, úgyhogy nagyon mély érzelmekkel írom le ezt a küldetést. Először is, Francis, akinek ez nem mellékesen az utolsó küldetése nekünk, arra kér minket hogy mielőtt elhagyja a várost, még segítsünk neki elintézni egy dílert. A kisfilm után tehát nyomás a radaron jelzett pont, ahol egy szépséges autó parkol. Beleülve újabb pont jelenik meg a radaron, most oda kell furikáznunk. Ha ez is kész, egy rövid telefonbeszélgetés után, a kocsiban talált Sniper fegyverrel együtt, kutyagoljunk fel szépen a térképen jelzett ház tetejére. (hagy jegyezzem meg, nekem még ez sem sikerült, a környéken vagy 3 ház tetejére mentem föl, mire végre megtaláltam ezt) Ha felértünk, egy kis videóban ismertetik velünk hogy mi is lenne a feladat. Fogjuk tehát puskánkat, és először lőjünk egyet az ablak alatt található tűzlétrára, mire célpontunk felkel hogy megnézze mi zajong odakint. Ekkor egy határozott fejlövéssel küldjük padlóra. Ezek után sétáljunk ki az épületből, miután a körözés eltűnik, a pénz feltűnik :)!

Jutalom: 5.000$ készpénz



#41. Küldetés - HARBORING A GRUDGE

Packie első, kannibalizmus fele kacsintgató feladata számunkra, melyben ismét a harc kapott főszerepet. Az átvezető után szerezzünk egy járművet magunknak és Packienek, majd a radaron jelzett raktárig meg se álljunk. Amint odaértünk, Packie elárul nekünk néhány fogást, illetve trükköt, hogy hogyan maradhatunk életben a betondzsungel mélyén. Ha ezeket megcsináltuk, és követtük őt egészen a raktár tetejéig, egy kisfilm keretén belül feltérképezhetjük hogy kik-hányan és hol helyezkednek el az áldozatok közül, akiket a későbbiekben le kell gyűrnünk. Ha tehát vége a bemutatónak, kezdetét veszi a lövöldözés. Akit csak tudunk lőjünk, hisz ugyan így tesz társunk is. Amikor látszólag végeztünk az összessel, elkezdhetünk jobbra lemászni a tetőről, amikor is újabb hullám érkezik, még több zsoldossal. Őket is semmisítsük meg, majd teljesítsük az eredeti küldetést, és lopjuk el a kólás furgonnak álcázott drograkományt. Amikor beszállunk a teherautóba, a térképen megjelenik annak a garázsnak a helye, ahova le kell szállítanunk a rakományt. Ez természetesen a város legtávolabbi pontján van, tehát igyekezzünk, mert a nyomunkban jó pár kemény fickó nyomul, hogy elégtételt vegyenek az ellopott rakomány miatt. Ha legyűrtük őket, és a szállítmányt épségben leszállítottuk, egy kis videó után dolgunkra mehetünk.

Jutalom: 2.500$ készpénz + nőtt a kapcsolat szinte Packie-vel



#42. Küldetés - WASTE NOT WANT KNOTS

Packie és barátai ismét rosszban sántikálnak, melybe mint mindig, ezúttal is belerángat minket. A feladat ezúttal ismét fegyveres harc, munkaadónk ugyanis összerúgta a port pár helyi kemény sráccal, akik elloptak tőle valamit, egészen pontosan egy táskát. Nekünk ezt kell visszaszereznünk, tehát az átvezető után hajtsunk a Colony Island-on található President Ave-i lőszerraktárhoz, ahol ellenségeink állig felfegyverkezve várnak ránk. Mikor odaérünk már kezdődik is a harc, próbáljunk fedezékből fedezékbe áskálódni úgy, hogy a lehető legkevesebb sérülést szerezzük, ugyanakkor társaink életét is megvédjük. Ha levertük az udvaron járőröző sereget, elindulhatunk a raktár bejárata felé, ahol nem mellékesen egy egészségügyi csomag is található, ha esetleg megsérülnénk. A raktárba beérve újabb hullám katonával találkozunk, próbáljuk meg őket is semlegesíteni, majd szaladjunk fel az emelvényre a táskáért. Ha megszereztük, lefele ugyanilyen fél-lopakodós stílusba támadjunk, majd menjünk ki a raktárból, és fussunk hátra a srácokhoz, akik tehetetlenül állnak és várnak ránk. Ekkor megkapjuk az utasítást hogy szerezzük meg a folyó közepén hányódó kishajót, majd vigyük el egy darabig, amíg Packie szeretné. Ha elértük a kívánt helyet, kiszállhatunk a csónakból, ezzel számunkra befejeződött a misszió.

Jutalom: Nőtt a kapcsolat Packie -vel + 7.000$ készpénz



#43. Küldetés - THREE LEAF CLOVER

Remélem mindenki szereti a bankrablós, 5 csillagos körözéses küldetéseket, mint amilyen ez is. Igen? Hát akkor ez mindenkinek a kedvence lesz. Packie ugyanis újabb őrültséget talált ki, melynél már csak a küldetésért járó jutalom nagyobb. :) Na de kezdjük el boncolgatni akkor ezt a missziót. A feladat elején már az sem semmi hogy csak reggel 6 és este 7 között mehetünk, de ami bent vár minket a házba, még durvább. Packie, valamint két testvére, elhatározzák hogy bankot robbantanak, a szó százszoros értelmében. Jelenleg ugyanis pénzhiányban vannak, melyre a legjobb gyógyírt az Algonquin-i bankot vették célba. Ha tehát megvagyunk a kisfilmmel, keressünk egy négyajtós járművet, majd nyomás a srácok elé, hogy beszállhassanak. Ha ez is megvan, kellemes biztonságos tempóban hajtsunk a radaron jelzett, Chinatown-ban található Columbus Ave-ra, az ottani bankhoz. Amint odaértünk, a sárga jelbe lépve ismét egy kisfilm következik, ebben rengeteg akciót láthatunk, valamint végignézhetjük ahogy a zsernyákok körbeveszik az épületet. Ez már azért is érdekes, mert a második hivatalos trailerben is szerepeltek ezek a képsorok, tehát már ismerősek sokatoknak. Amint befejeződik a videó, kezdetét veszi a legdurvább akció, melyet a küldetések alatt eddig láthattunk. Ötcsillagos körözéssel a tarsolyunkban vegyük szépen az irányt a bank pincéje felé, ahol a pénzt tárolják az alkalmazottak. Ha ez megvan, a többiekkel együtt lépjünk a távozás mezejére. Itt különösebb dolgunk nincs, csak hogy mindenfele kövessük Packie-éket, illetve ahogy tudjuk védjük őket és lőjük a zsarukat. Nemárt odafigyelni hogy útközben több helyen is találhatunk egészségügyi csomagokat, illetve páncélokat. Ezeket feltétlenül fel kell vennünk, különben a küldetés hamar befejeződik és a kórház előtt találjuk magunkat. Ez ilyen csomagok többsége kis sarkokban, vagy éppen járatokban vannak, tehát főleg ezekre figyeljünk fokozottan. Hosszas lövöldözés és futkározás után megjelenik az igazi baj az égen, méghozzá egy rendőrségi helikopter, mely elől társainkkal a metróalagútba kell menekülnünk. Itt a küldetés lényege folytatódik, innen-onnan katonák támadnak ránk és társainkra, ezeket amennyire tudjuk próbáljuk semlegesíteni. A metrósínekhez érve Packie -ék a síneken folytatják akciójukat, itt is kövessük őket, de legyünk óvatosak, mert szemből a jobb oldali vágányon metró is érkezik majd, nem lenne célszerű alá kerülni. Rövid síneken való szaladás után, új célpont jelenik meg a radaron, mely eléréséhez a felszínre kell rohannunk, a jobb oldalon található szervízakna segítségével. Ha kiértünk a szabadba, már csak 3 csillagos körözésünk lesz, melyet el kell tüntetnünk a küldetés folytatásához, tehát ragadjuk meg a legközelebb lévő 4 személyes járművet, és hajtsunk ki a rendőrség hatóköréből. Én itt azt tudnám ajánlani hogy lőjünk ki pár rendőrt egy közeli rendőrautóból, és azt lopjuk el, mert a rendőrautó azon kívül hogy gyors és még strapabíró is, az utunkba kerülő járműveket is képes a szirénájával elüldözni, mely megkönnyíti a menekülést. Ha a körözést is legyűrtük, már csak haza kell fuvaroznunk Packie -éket, és már vége is a küldetésnek. Happy End!

Jutalom: Javuló kapcsolat Packievel + 250.000$ készpénz XD



#44. Küldetés - WRONG IS RIGHT

A szemét ex bosszúja, voltaképpen így is nevezhetnénk ezt a missziót, ugyanis a pár küldetéssel ezelőtt, munkáját bevalló (rendőr) Michelle, újra visszatér, ráadásul küldetést ad nekünk. Felettese, az FBI egyik vezetője ugyanis megbízta őt hogy nézzen a körmére egy Broker-ben élő ékszerkereskedőnek, exünknek azonban ehhez semmi kedve, és inkább megkér minket hogy intézzük el őt. Tehát az átvezető után menjünk az ürge lakására, aki természetesen nem nyit nekünk ajtót, de Niko barátunk egy kis orosz rutinnal ezt is megoldja, tehát végül is bejutunk a lakásba. Ott mivel addigra már eltűnik a pacek, azt a feladatot kapjuk, hogy nézzük meg a levelezését. Ott rögtön az első e-mail-nél megtaláljuk amit kerestünk, egy randevút beszélt meg ugyanis egy netcicával. Az irányt tehát most már a radaron jelzett új pont fele kell vennünk. Ha odaértünk a sráchoz, ne aggódjunk, ő is észrevesz minket, és az eredetileg gyilkolásos küldetés így hamar átmegy egy autós üldözéses valamibe. Azért mondom hogy valamibe, mert se megsebezni, se pedig kilökni nem tudjuk autóját, annak ellenére hogy az a küldetés lényege hogy öljük meg. Tehát türelmesen meg kell várnunk míg elautózgatunk a Middle Park-ig, ahol is belassul, nekünk pedig pár határozott golyóval végeznünk kell vele.

Jutalom: Ajándék készpénzzel



#45. Küldetés - PORTRAIT OF A KILLER

Immár félhivatalosan is a kötelékhez tartozunk, ez a küldetés is az ő hostolásukban fog lezajlani. A United Liberty Paper elnöke ugyanis megkér minket hogy ugyan már, segítsünk neki egy kicsit és mészároljunk le egy raktárnyi dolgozót. Visszautasítanánk egy ilyen feladatot? Nemhiszem... A küldetést először is úgy kell elkezdenünk, hogy be kell szereznünk egy rendőrautót, mely elengedhetetlen a beépített számítógépes rendszere miatt. Ha tehát megvan a Police Car, akkor L1/LB-zzünk egyet, és hozzuk elő a számítógépes panelt. Ott a bal felső sarokban olvasható utasítások szerint haladjunk, és szkenneljük be a képet, majd keressük meg a terrorista személy adatlapját. Ha ez is kész, az X illetve A gomb (PS3/XBOX) segítségével építsük bele radarunkba a címét, és tűz! Ha mindent jól csináltunk, a radarunk egy Dukes-i épületet jelez nekünk, melyhez odaérve már kezdődhet is a harc. Nincs különösebb célja a dolognak, próbáljunk mindenkivel végezni, de vigyázzunk nehogy ráfázzunk. Ha ez sikerül, vége a küldetésnek, az alábbi jutalom ellenében...

Jutalom: Ajándék 6.750$ készpénz



#46. Küldetés - UNDRESS TO KILL

Ezt a küldetést a térképen "D" betűvel jelzett Dwayne-nél érhetjük el, aki azt a feladatot szánja nekünk ezúttal, hogy egy sztriptízbárnyi embert küldjünk a túlvilágra. Nem vicc, hajtsunk a Bohan-ban található Industrial kerületbe, azon belül is a Coxsack Avenue-ra, ahol a sztriptízklub életnagyságban megtalálható. Ha odaértünk, vigyázzunk hogy a klubba ne fegyverrel menjünk be, mert akkor azonnal megtámadnak, nekünk pedig az észrevétlenség előny. A bejárat utáni első ajtón túl, forduljunk balra, ahol a biztonsági őrszoba található, majd egy határozott lövéssel iktassuk ki az ott lazsáló őrt. Ekkor már mindenki tud rólunk, szóval csak csínján játszadozzunk. A feladat hogy a radaron jelzett összes piros karikás emberkét megsemmisítsük. Ez első hallásra könnyű, ám az utolsó emberke nem adja magát olcsón, ezért elmenekül pár társával. Szerencsére a klub hátuljánál egy Corvette parkol, így abba bepattanva tudjuk üldözni a rossz fiúkat. Ha a menekülő járműben található pacekokat is kinyírtuk, egy telefonálás után már vége is a küldetésnek.

Jutalom: Nőtt a kapcsolat szintje Dwayne -vel + ajándék készpénz



#47. Küldetés - DUST OFF

Grand Theft Helicopter... Én leginkább ezzel az alcímmel jellemezném ezt a missziót. Az United Liberty Paper ugyanis azt a feladatot adja most nekünk, hogy először kövessünk, majd lopjunk el egy kiszemelt helikoptert. A kisfilm után tehát vegyük az irányt az első jelzett helyhez, amihez odaérve sajnos lecsúszunk a helikopterről, úgyhogy itt még marad a hűséges követés, mely egy jó 2 perc után meghozza gyümölcsét! A helikopter ugyanis leereszkedik az egyik dokk tetején. Nekünk most kell megragadnunk az alkalmat, lopjuk el, de csak óvatosan, mert körülötte mindenhol fegyveres csávók védik, úgyhogy nemárt az óvatosság. Ha sikeresen elloptuk, szálljunk vele a Francis International Airporthoz, majd az ott jelzett helyre tegyük le. Ha ez sikerült ügyesek vagyunk, újabb repülős ismeretekkel és az alábbi jutalmakkal lettünk gazdagabbak...

Jutalom: Ajándék 7.000$ készpénz



#48. Küldetés - LONG WAY TO FALL

A feladat ezúttal az itáliai Ray bácsitól érkezik hozzánk, aki sajnálatos módon összetűzésbe került néhány North Holland-ban élő banditával, és a segítségünket szeretné kérni hogy ugyanmár intézzük el őket egy kis busás jutalom ellenében. Ezt nem lehet kihagyni, a kisfilm után nyomás a radaron jelzett pont, mely mint már arra kitérőt tettem, North Holland-ban van. Nemárt ha fegyverek terén kicsit felturbózzuk magunkat és esetleg ugrasztjuk Jacob kollégánkat, mert szükségünk lesz rá. Ha tehát odaértünk a jelzett helyre, a telefonunkra érkezett SMS alján található kép szerint, keressük meg a srácot aki majd eligazít minket. Nem nehéz megtalálni, Ramirez-es, 72-es mezben nyomul. Mivel sajnos nem nagyon szeretné elárulni nekünk hogy hányas számú szobában és hol tanyáznak a rossz fiúk, párszor üssük meg. Ezután már úgy dalol mint a kis angyal. Ám kiderül hogy a 20. emelet 151-es lakosztályában tanyáznak, így nyomás a lift, egészen a huszadik emeletig. Itt veszi kezdetét a fegyveres párbaj, ugyanis a lift nem visz fel odáig ameddig szeretnénk, tehát gyalog kell folytatnunk az utat. Itt csak lövöldöznünk kell, különösebb feladatunk nincs, egészen addig, míg el nem érünk a radaron sárga ponttal jelzett helyre, ahol a kiszemelt célpontjaink pihiznek. Hatoljunk be a lakásba és lőjünk le mindenkit. Mikor már majdnem végeztünk, "Niky"-t fejbe vágják az ajtóval, amitől rögtön padlót fog, így az utolsó áldozat eltud menekülni. Nyomás utána, szaladjunk, egészen ki a tetőre, ahol már nem tud hová futni. Itt mi döntünk az életéről, mindenki tegye azt amit szeretne. (én lelöktem őt spontán a halálba...)

Jutalom: Ajándék 8.500$ készpénz



#49. Küldetés - PAPER TRAIL

Egy nagyon érdekes küldetés Algonquin -ban, amit nem is tudom mennyire nevezhetek egyáltalán küldetésnek, mert ha akarjuk;- ha nem, meg kell csinálnunk, az United Liberty Paper ugyanis telefonon keresztül adja, így elkerülhetetlen. Végül is nem rossz feladat, ráadásul kedvenc lőszerraktárunk, Little Jacob is velünk tart a feladat során, tehát nyert ügyünk van. Először is menjünk a radaron jelzett északi Northwood-hoz, ahol a küldetéshez szükséges helikoptert találjuk. Majd szálljunk bele, és vegyük üldözőbe a rivális helikoptert, melyet a radar egy piros ponttal jelez. Úgy próbáljunk manőverezni a gépecskével, hogy a gép bal oldalán található Jacob jól tudjon lőni a saját kis rakétájával. Ha sikerül és lelőjük a helikoptert, már csak el kell vinnünk Jacob-ot a Fishmarket South-hoz, mely Algonquin dél-keleti részén lelhető meg.

Jutalom: Ajándék 7.500$ készpénz.



#50. Küldetés - THE HOLLAND PLAY

Nemtudom ki mennyire szimpatizál Playboy X-el, valamint Dwayne-vel, de ez most elválik. A feladat ezúttal ugyanis hogy a kettőjük közül valamelyiket, saját döntésünk szerint kinyírjuk. Már most kiemelném, én X-et öltem meg, eszerint mesélem ezt a küldetést. Az elején az egész Playboy X-nél kezdődik, aki megkér minket nagyon szépen, hogy menjünk és végezzük ki Dwayne-t. Amint vége a kisfilmnek, mi természetesen nem ezt tesszük, hanem telefonunk segítségével felhívjuk Dwaynet. Ha ez megvan, ő azt az utasítást adja hogy X-el végezzünk. Ezután meg kell csörgetnünk Playboyt is, aki viszont egyre dühösebb, lecsapja a kagylót. A játék itt kínálja fel hogy szabadon választható módon, végezzünk valamelyik csávóval. Na én itt azonnal Playboy nyakára mentem, mert jól is néz ki a háza és közel is van Alderney-hez, ami duplán jó. X lakásához érve ismét egy kis filmes tartalom következik, érdemes végignézni és megérteni a beszélgetésüket, mert tényleg olyan mint pár kiváló Hollywoodi produkcióban. Az események felgyorsulása után, Playboy kiszalad az erkélyre, nekünk pedig bent kell boldogulnunk a csatlósaival. Ha elintéztük őket, vegyük az irányt X után, aki az egyik szomszédos házra átugorva, elkezd egérutat nyerni. Itt már csak annyi a mission hogy minél hamarabb megöljük, lehetőleg azelőtt hogy kijutna az utcára, mert akkor ott már segítenek neki az emberei is, és lőni kezdenek ránk.

Jutalom: Nőtt a kapcsolat szintje Dwayne-vel + PayBoy X apartmanja ajándékba



#51. Küldetés - TAKING IN THE TRASH

Egy igazi piszkos misszió. Munkaadónk, Ray, megkér minket hogy egy kukásautónyi munkás segítségével lopjunk el 2x2 pénzzel teli táskát. Nagyon egyszerű tehát a feladat, a kisfilm után menjünk a pár sarokkal odébb lévő sikátorhoz, ahol a munkatársak már várnak ránk a kukásautóval. Itt gyorsan barátkozunk egyet velük egy kisfilm keretében, majd ismét miénk a terep. Menjünk el a radaron jelzett két ponthoz és szedjük fel a táskákat. Pontosabban nem mi hanem a szemetesautó hátulján utazó két "rabszolga", nekünk csupán az X illetve A gomb segítségével mozgatnunk kell a teherautó hátulját, hogy a Béláék betudják pakolni a csomagokat. Ha kész az utolsó csomag is, a minket üldöző fegyveres alakokat lerázva menjünk a Fishmarket nevű kerületben található kukás telepre, és adjuk le a rakományt.

Jutalom: Ajándék 9.000$ készpénz, plusz egy komplett kukás ruha



#52. Küldetés - MELTDOWN

Ray bácsi gyémántra éhes. Pár Las Venturas-i rossz fiú ugyanis megfosztotta őt egy jókora súlyú gyémántmennyiségtől, amit ő nagyon szeretne visszakapni. Erre bérel fel minket ebben a küldetésben, mely mellesleg egy nagyon egyszerű, szórakoztató misszió. A kisfilm után menjünk tehát a radaron jelzett helyhez, ahol a gyémánt rablók tanyáznak. Bármely meglepő, ezek a Las Venturas-i srácok nem adják oda önszántukból a szajrét, ezért a kisfilm után készüljünk egy hosszas, lövöldözéssel egybekötött üldözéshez, mely egészen a Middle Park-ig tart, ahol is a rossz fiúk egy rossz manőver után balesetet szenvednek és a nyilvános budiba menekülnek. "Nicky" azonban nem kegyelmez... Menjünk irtsuk ki az összes tolvajt, egészen az utolsóig, aki egy vécé társaságában vár ránk az egyik fülkében. Először is találjuk meg őt, majd lőjük szitává. Amint meghalt kipottyantja magából a gyémántokat, ezt nekünk először fel kell vennünk, majd a nem olyan távoli Quartz Street-i hídon váró Ray bácsihoz vinni.

Jutalom: 5.000$ ajándék készpénz



#53. Küldetés - MUSEUM PRICE

Szeretjük a múzeumos-lövöldözős-üldözős-akcióküldetéseket? Akkor Ray bácsinál a legjobb helyen járunk. Ő ugyanis ismét megtalálta nekünk a legveszélyesebb feladatot, amit csak egy szegény kelet európai srácnak adni lehet. Ezúttal az előző küldetésben megszerzett gyémánt zsákmányra érkezett egy nagyon sok számból álló ajánlat, minket pedig megbíznak ennek a tranzakciónak a lebonyolításával. A dolgok sajnos nem úgy sülnek el ahogy szeretnénk, az üzletelés közepén ugyanis egy váratlan vendég is megjelenik, aki hátba lövi az épp a gyémántokat számláló és nézegető kedves öregembert. A dolgok itt kezdenek el bedurvulni... Itt már nem elsősorban a gyémántrakománnyal kell törődnünk, először ki kell jutnunk élve a múzeumból, majd a múzeum környékén bandázó fekete autós genyákat kiirtanunk. Ha ez kész, elvégeztük a ránk bízott feladatot, mehetünk Ray bácsihoz a következőért.

Jutalom: Ajándék 9.600$ készpénz



#54. Küldetés - NO WAY ON THE SUBWAY

Mindig szerettetek volna a metróalagútban egy jó kis lövöldözős-üldözéses akciót? Ray erre a legjobb számunkra, ő ugyanis ezzel bíz meg minket ebben a feladatban. A kisfilm végén tehát hajtsunk a pár utcányira lévő, nem olyan távoli motorosokhoz. Odaérve természetesen kisfilmbe csöppenünk, melyben a motorosok nemigen működnek velünk együtt, sőt, elmenekülnek motorjukkal. Na akkor mi az épp közelben lévő motorra pattanva, vegyük üldözőbe őket. A motoros srácok rövid időn belül, letérnek a metróalagútba, ahol az üldözés tovább folytatódik. Az egyik srácot már az elején kilőhetjük, a másikkal azonban nehéz dolgunk lesz. Vele egészen a felszínig tart majd az üldözés, közben azért vigyázzunk, mert itt-ott azért elsuhannak mellettünk a metrószerelvények, és nem lenne túl praktikus bekerülni az egyik alá. Ha az üldözés haladásával tehát kiértünk a szabadba, már megölhetjük a túlélő srácot, a játék már nem biztosít számára örök életet. Ha ez megvan, befejeztük a küldetést.

Jutalom: Ajándék 9.500$ készpénz



#55. Küldetés - WEEKEND AT FLORIAN´S

Az előző küldetés végeztével, Ray feladatul adja nekünk hogy hívjuk fel unokatestvérünket, Roman-t, és közös ismerősük segítségével találjunk meg egy bizonyos Floriant. Nagyon egyszerű, oké minden, hol a bökkenő? Hát hogy most minden modern technikai vívmány nélkül, pusztán fülünkre hagyatkozva kell megtalálnunk Floriant, ehhez pedig segítségül kell hívnunk Talbot-ot, amint tehát felvettük Roman-t, hajtsunk hozzá és dumcsizzunk el vele is. Majd ha ez megvan, szerezzünk egy négyajtós járművet és indulhat a fül szerinti keresgélés. Amikor megtaláltuk Florian házát, drámai képsorok következnek. Láthatunk többek közt részleteket a hivatalos trailerekből, de ami ennél is drámaibb, hogy Florian-ról kiderül hogy régi ismerőse a Bellic fivéreknek, melynek köszönhetően megmenekül, nem öli meg Niko. Ezután még egy rövid filmecske következik és már be is fejeztük a küldetést.

Jutalom: Nőtt a kapcsolat Roman-nal



#56. Küldetés - LATE CHECKOUT

Amikor Ray visszatért a Denver Avenue -ra, Algonquinban, néhány nagyon kemény helyi legény megfenyegette őt, ezért pedig nagyon szeretne revánsot venni. Ezért felbérel minket ebben a küldetésben, hogy először akadjunk a rossz fiúk nyomára, majd végezzünk velük. Így hát a kisfilm végeztével menjünk szépen a Middle Park közelében található, emeletes házig. Odaérve már kezdődik is az akció, a lifthez menve menjünk fel a legfelső emeletre, majd kezdjük meg a népirtást. Először lőjük le a biztonsági őröket, és az előttünk álló, zavaró fickókat, de figyeljünk oda hogy első számú célpontjaink a radaron piros ponttal jelzett górék legyenek. Ha lemészároltuk az utolsó ilyen félzs*idó-papleszármazott alakot is, már csak annyi van hátra a küldetésből, hogy minél hamarabb kiérjünk a szabadba, az utunkat álló legényeket legyőzve.

Jutalom: Ajándék 9.000$ készpénz



#57. Küldetés - ACTIONS SPEAK LOUDER THAN WORDS

Packie testvérének, Garrynek az első küldetése számunkra. Mint azt gondolni lehetett, öccse őrült gyilkos feladatai után ő se hagy minket ki a jóból, melyet most be is bizonyít. Az átvezető film után menjünk az Invhon Ave-ra a bombáért, melyre a későbbiekben szükségünk lesz. Ha megvan, hajtsunk Ancelottis autójához és szereljük fel a bombát az autó hátuljára. Ekkor parkoljunk le az utca másik oldalán, hogy ne legyünk feltűnöl, majd ha elindul a kocsi, lassan és nagyon óvatosan kövessük, egészen az északon található gyárig. Ott már robbantanunk is kell, melyet úgy bonyolíthatunk le, hogy a szokásos hívás menetrendje szerint hívjuk fel Garry-t, de úgy, hogy az utolsó lépésnél ne a Call gombra kattintsunk, hanem az alatta lévő detonáció menüpontra. Ha ügyesek vagyunk a gyár felrobban, ám néhányan túlélik, rajtuk pedig már ne múljon, öljük meg őket is, majd az ezért kapott 2 csillagos körözést gyorsan tüntessük el.

Jutalom: Ajándék 9.000$ készpénz



#58. Küldetés - I NEED YOUR CLOTHES, YOUR BOOTS, AND YOUR MOTORCYCLE

Bizony Garry sem szimpatizál minden Liberty polgárral, akárcsak öccse Packie, végül is rokonok... Ezúttal egy motoros srác elintézéséhez kérné a segítségünket, mégpedig egy bizonyos albán Frankie Garone-hez, aki csúnyán keresztbe tett neki párszor. A küldetés lefixálása után tehát az udvar előtt parkoló motorra pattanva, vegyük nyakunkra a várost és hajtsunk a radaron jelzett pontig, ahol Frankie ismételten rosszalkodik. Sajnos észrevesz minket, így kezdetét veszi egy kellemes kis üldözés is, melynek célja hogy kinyírjuk, ha pedig ez sikerül, teljesítettük a missziót.

Jutalom: Ajándék 9.250$ készpénz



#59. Küldetés - HATING THE HATERS

Régi barátunk Bernie ismét visszatér, és belevág a szünetmentes szabad életbe. Ám sajnos vannak akik ezzel nem értenek egyet, és legszívesebben kinyírnák a mi Bernie barátunkat, nekünk pedig ezen segítenünk kell de azonnal. A kis videó után tehát vigyük el Bernie-t a pár saroknyira lévő Middle Park-ig, majd tartsunk vele a jógadélutánon. Kövessük őt, közben mi is pihenhetünk egy kicsit, egészen addig, amíg egy kedves Anti-Bernista lenem kever egy olyat drága barátunknak, hogy az azonnal megfekszik. Ezen segítenünk kell, úgyhogy motorra pattanva azonnal kezdjük el üldözni ezt az ellen szimpatizánst és öljük meg amilyen hamar csak tudjuk. Ha ez sikerült, már csak fel kell vennünk Bernie-t, és elkell vinnünk őt a Perseus ruhaboltig a misszió befejezéséhez.

Jutalom: Javult a kapcsolat szintje Bernie-vel + egy kevés készpénz



#60. Küldetés - UNION DRIVE

Bernie ismét kitesz magáért, felkér minket hogy segítsünk neki elintézni két blackmailer-t. Ha tehát leforgott a küldetés eleji kisfilm, először szerezzünk egy autót, majd Bernie-t felvéve hajtsunk az imént említett Backmailerekig, ahol elszabadul a pokol. Egy hatalmas autósüldözés veszi kezdetét, mely mint mindig, most is gyilkossággal végződik majd, tehát készüljünk fel. Egyébként ne próbáljuk mag kilőni/és, vagy/ kilökni az autójukat mert ezt a gép nem engedi, szóval lehetetlen. Ha megálltak a srácok és megöltük őket, már csak annyi, tényleg már csak annyi van hátra hogy Bernie-t visszafuvarozzuk az apartmanjába és már mehetünk is haza.

Jutalom: Ajándék 6.250$ készpénz



#61. Küldetés - TRUCK HUSTLE

Egy nagyon klassz, főleg lopásra alapuló, minőségi küldetés, melyben a Rockstar-os srácok ismét megcsillogtatták tudásuk. Először is szerezzünk egy járművet, majd hajtsunk a alley-hez, a radaron jelzett ponthoz. Itt kommandós módba átmenve, gyorsan le kell mészárolnunk a népet úgy, hogy a hátul parkoló teherautónak lehetőleg ne essen baja, mivel arra még szükségünk lesz. Ha megvan a feladat és legyilkoltunk mindenkit, nyomás a teherautó után amilyen gyorsan csak tudunk, majd nyomjuk le az ugrás gombot, melynek hatására ismét egy kisfilmbe csöppenünk. Ekkor már a teherautó hátulján lógunk, ahonnan az X/A gomb segítségével tudjuk felhúzni magunkat. Itt a feladat arra korlátozódik hogy lehetőleg ne essünk le a teherautóról, ugyanakkor előremásszunk a vezető kabinhoz. Ha sikerült eljutnunk a kabinhoz, Niko egy eszméletlen mozdulattal beugrik a fülkébe és kiiktatja a sofőrt amolyan filmes trükkökkel. A teherautó most már a mienk, már csak le kell szállítanunk az Old Mansion-hoz és akkor jók vagyunk.

Jutalom: Ajándék 11.000$ készpénz.



#62. Küldetés - BUOYS AHOY

Dimitri bizony nem bízik bennünk és Bernie-ben. Ennek legjobb jele hogy ebben a küldetésben legjobb bérgyilkosait küldi a nyakunkra, hogy intézzenek el minket. Persze mi ezt nem hagyjuk... Először is hajókázzunk ki a tengerre, a Firefly Island-hoz közeli ponthoz, melyet a radar is jelez. Az eredetileg sétahajókázásnak indult kalandtúra itt durvul el igazán, megérkeznek Dimitri emberei pár igen veszélyes fegyverrel a hónuk alatt. Persze ezt mi sem hagyjuk ennyiben, azonnal kezdjük el követni őket, egészen addig, míg ki nem szállnak a hajóból egy szigeten. Ekkor szétszaladnak, miután nekünk már csak annyi a tennivalónk hogy elkapjuk és megöljük őket, ha pedig ez sikerül miénk a győzelem.

Jutalom: Ajándék készpénz



#63. Küldetés - SMACKDOWN

Küldetésadónk (Derrick) ezúttal egy öreg, piás fószer, akit Alderneyben, a Hardtack Avenue és a Lee Road sarkán lévő parkban szedhetünk össze. Szegény pára nagyon maga alatt van, de ahhoz még kellően emberi, hogy megbízzon minket egy kecses kis gyilkossággal. A megismerkedés után először is szerezzünk egy rendőrautót, melynek komputere elengedhetetlen ehhez a feladathoz. Ha megvan a közbiztonsági jármű, az L1, illetve az LB gomb segítségével hívjuk elő az adatbázist, ahol először a keresésbe, majd a név szerinti keresésbe lépve gépeljük be a következő nevet: Bucky Sligo. Nemfeltétlen kell így az egészet beírni, én momentán csak annyit írtam be hogy Bucky, és így is megtalálta. Ha megvan az emberünk nyomjunk egy X/A gombot és lokalizáljuk annak pontos tartózkodási helyét, mely nemmás mint egy közeli Burger Shot gyorsétterem. Hajtsunk ezután az étteremhez, melyhez megérkezve Bucky azonnal észrevesz minket, ekkor érkezik az a feladat, hogy kezdjük el követni őt, mely nem olyan könnyű, mert kertek alatt - házak között driftelget, pont úgy mint a mikulás. Ám ha ügyesek vagyunk és mégis tudjuk követni, rövid idő múlva elcsalogat minket bandája rejtekhelyéhez, ahol nekünk már csak annyi a dolgunk hogy az összes rossz fiúval végezzünk, majd az ezért kapott körözési szintet eltüntessük.

Jutalom: Ajándék készpénz



#64. Kületés - BABYSITTING

Kedvenc csövesünk ismét segítségünkre szorul, ugyanis az egyik, most Amerikába emigrált barátja nagy segítségre szorul. Ezért fogjuk a küldetés elején alánk rakott motorcsónakot és hajózzunk ki vele a nyílt tengerre, ahol Kim már vár ránk. Kis csevej után az eredeti tervet követve elindulunk együtt kifele a part fele, ám hirtelen körbevesz minket néhány nem túl kedves kalóz és Kim életére törnek. Nekünk pedig segítenünk kell rajta, így akit csak tudunk lőjünk. A helikopter kiiktatásához én leginkább egy rakétavetőt ajánlanék, de más szerkezettel is gond nélkül kiiktatható. Ha elintéztük a helikoptert is, már csak annyi feladatunk van, hogy kivigyük/ki kísérjük Kim-et és Derrick-et a kikötőbe.

Jutalom: Ajándék 7.000$ készpénz



#65. Küldetés - TUNNEL OF DEATH

Derrick ismét segítségét kéri a parkban ahol az első tőle kapott küldetést is kaptuk. Ezúttal azt a feladatot adja nekünk, hogy szabadítsuk ki rokonát a rendőrök karmai közül hogy új életet kezdhessenek. A tét nem kicsi, így Niko az elején még gondolkodik hogy el-e vállalja a dolgot, de aztán Derrick szinte sírásba torkolló könyörgésén megesett a szíve és belement a feladatba. A küldetés nehéz lesz, előre szólok, úgyhogy mindenki töltse fel magát élettel, páncéllal és rengeteg fegyverrel. Ha mindez megvan, menjünk az Alderney City-ben található teherautóért, mely segítségével ismét egy, a filmekben látható trükköt hozhatunk létre. A "kis" teherautócska ugyanis nemmásra, mint az Alderney City szomszédságában található alagút lezárásához kell. Tehát ha megvan a teherautó, menjünk az alagúthoz és álljunk vele keresztbe hogy ne tudjanak elmenni mellettünk a rendőrök. Amikor kész ez a beparkolós manőver, kezdetét veheti a vérontás. Kezdjük el lőni a rendőröket, de úgy hogy Packie, aki a fogolyszállító teherautóban van, ne sérüljön, szóval ne lőjünk feléje, illetve ne robbantsunk fel semmit a közelében. Ha sikerült minden zsernyákot kiiktatnunk, vegyük célba a rabszállítót és várjuk meg amíg Packie elhelyezkedik benne. Ha kész, irány a radaron jelzett kis garázs, ám csak akkor, ha már eltüntettük az iménti akciónkért kapott 3 csillagos körözést. Ha elértünk a garázsig, egy másik autóba pattanva tovább folytathatjuk ámokfutásunk, vigyük Aiden-t, a tagot akit megszöktettünk a rács mögül az északnyugaton található partcellákhoz. Ha odaértünk vele, egy kisfilm következik, melyben szomorú dolgok derülnek ki Aiden-ről, amik voltaképpen a vesztét is okozzák majd, révén hogy kiderül, nemmás mint Dimitri rokona, ezért pedig Packie azonnal megparancsolja nekünk hogy nyitjuk ki. Ha megöltük be is fejeződik ez az akciótól túlfűtött izgalmas küldetés.

Jutalom: Ajándék 7.500$ készpénz



#66. Küldetés - BLOOD BROTHERS

Viszonylag egyszerű kis küldetés ezen feladatunk. Először is menjünk a radaron jelzett házhoz, ahol egy állványt látunk felhúzva a bejárat fölött. Az állvány mellett egy raklaprakást találunk, melyre felszökkenve már látjuk is a kis liftecskét, amire nekünk szükségünk lesz ebben a küldetésben. A lifttel vetessük fel magunkat a tetőre, majd fussunk az ott jelölt sárga ponthoz. Odaérve a játék felkínálja nekünk hogy kedvünk szerint öljük meg az egyik gengsztert, tehát vagy Derrick-et, vagy pedig Francist. Én a jobb oldalit, azaz Francist öltem meg, nem tudom miért, valahogy ő nem volt szimpatikus nekem. Ha kivégeztük az egyiküket, úgy ahogy jöttünk, a lift segítségével ereszkedjünk le a tetőről és hagyjuk el a területet. Ha elhagytuk, teljesítettük a küldetést, ügyesek voltunk.

Jutalom: - Ezúttal elmarad sajnos!



#67. Küldetés - UNDERTAKER

Emlékszünk még az imént meggyilkolt Francis Mcreary-re? Nos ebben a küldetésben az ő temetésére vagyunk hivatalosak. Felesége ugyanis felhív minket hogy ha van kedvünk nagyon örülne ha megjelennénk a szertartáson, melynek keretén belül volt férjét elföldelik. Természetesen elvállaljuk, mert ha egyszer megöltük ennyit már csak megtehetünk. Azonban a templomban való megjelenéshez szereznünk kell egy elegáns külsőt is, tehát menjünk el a Perseus ruhabolthoz és dobjunk magunkra néhány méregdrága göncöt. Ha ez sikerült, a radaron máris megjelenik a templom pontos helye, melyhez mennünk kell. Mikor odaérünk Niko elegánsan bemegy, ami elég hülyén néz ki, mivel senki sem tudja hogy valójában mi öltük meg őt, ezért mindenki kedvesen fogad minket. Mikor azonban már épp mennénk át a temetőbe hogy végső nyugalomba helyezzük Francis-t, megjelenik néhány ellenszenves bűnöző. Ezeket elsősorban le kell fegyvereznünk, szóval nyírjuk ki őket. Ha mindet megöltük folytathatjuk az utunkat a temetőhöz, üljünk be a fekete halottas kocsiba (romero) és nyomás a temető. Ne lepődjünk meg hogy útközben többen is ránk támadnak, ránk lőnek vagy éppen üldözőbe vesznek fekete Mercedesükkel, ez is a küldetés része. Amikor azonban elérünk a temetőhöz már magunk mögött tudhatjuk ezt a feladatot, egy rövid kisfilm után ugyanis befejeződik.

Jutalom: Nőtt a kapcsolatunk szintje Packie-vel



#68. Küldetés - PEGORINO´S PRIDE

Pegorino egy nagyon különleges feladattal szán meg minket így elsőként. Már az se mindegy hogy milyen ruhába megyünk hozzá, ugyanis ha nem megfelelőbe akkor egyszerűen nem kezdhetjük el a küldetést, ha tehát valami szakadt gönc van rajtunk akkor menjünk a Perseus-ba, vagy a búvóhelyünkre és öltsünk magunkra valami elegánsat. Ha mindez megvan, pár kemény fiúval megkezdhetjük a missziót. Először is hajtsunk a városrész másik végében található raktárhoz, ahol az egész cselekmény zajlik majd. Odaérve megajándékoznak minket egy távcsöves puskával, ezzel hamar szaladjunk fel a tetőre és ott várjuk hogy kitörjön a balhé. Amint ez megtörténik, piros nyíl lesz azoknak az embereknek a fejük fölött akiket ki kell lőnünk, szóval őket szépen nyírjuk ki. Ha mindet lelőttük menjünk el Pegorino-ért, aki már újabb balhéban van. Miközben igyekszünk feléje, még jó pár gengszter ránk támad majd, tehát ezzel számoljunk. Amikor azonban odaérünk hozzá egy kisfilm következik, melynek végeztével már egy gépkocsiban ülünk. Azt a feladatot kapjuk itt, hogy kövessük az előttünk haladó kocsit, de ne lőjünk rá meg semmi, csak kövessük. Ha jól követtük őt, egy idő után megáll és kiszállnak belőle a zsoldosok, akik azonnal tüzet nyitnak ránk. Vigyázzunk velük mert nagyon könnyen megtudják ölni az így is haldokló Pegorinot és akkor vége a missziónak. Azonban ha leszámoltunk velük és megszereztük a kis csomagot, már megjelenik a radaron a kis sárga pont, mely Pegorino házát jelöli, tehát vigyük haza. Ha ez is kész, egy kisfilm után rengeteg élményt és nem kevés pénzt tudhatunk végre magunk mögött.

Jutalom: Ajándék 10.500$ készpénz



#69. Küldetés - PAYBACK

Egy egészen egyszerű küldetés Jimmy-től. Semmi extra, csak annyi hogy egy kereskedésnyi dolgozót kell lemészárolnunk. Először is hajtsunk a radaron sárga ponttal jelzett helyre, az étteremhez, majd az ott felbukkanó Pavanos nevű ipsét kövessük az autókereskedésig. Ez nem túl könnyű, mivel kerteken - autókon; egyszóval mindenen átgázol, de azért próbáljuk meg. A kereskedéshez érve lőni kezdenek ránk, ezen ne lepődjünk meg, viszonozzuk inkább a tüzet. Ha minden dolgozót megöltünk, már csak annyi van hátra a küldetésből hogy eltüntessük az ezért kapott körözési szintet. Ha ez is megvan, egy telefonálás után már mehetünk is menteni.

Tipp: Mikor a kereskedéshez érünk, egy rakétavetővel pillanatok alatt elvégezhetjük a munkát!

Jutalom: Nincs



#70. Küldetés - CATCH THE WAVE

Bell kománk ezúttal egy nagyon íncsiklandozó küldetéssel szán meg minket. A küldetésben orosz drogszállítókat kell legyilkolnunk, akik minél hamarabb Vice City-be (Miami) szeretnék szállítani portékájukat. Mi azonban ezt nem hagyjuk, ennek első lépése hogy megszerezzük a drogfutárok teherautóját, melyet aztán a kikötőhöz irányítunk, Charge Island-hoz. Amint odaérünk, beljebb szeretnénk jutni, ám az orosz drogdílerek nem értenek angolul, így rögtön kitör a balhé. Most már a fegyvereké a főszerep, valamelyik erős fegyverünk segítségével először is védjük meg Bell-t, majd furakodjuk át magunkat az egész raktárszerűségen. Mikor ez sikerült, a radaron új pont jelenik meg, mely az egyik Coke-s motorcsónak helyét jelöli. Szálljunk bele és kövessük barátunkat. Nem telik el sok idő és az orosz dílerek spanjai ránk támadnak, ezt minél hamarabb viszonozzuk és intézzük el a két csónakot. Ha ez is megvan, már csak egy kellemes, jó 5 perces hajókázás van előttünk, míg Bell-t kikísérjük a partig.

Jutalom: Ajándék 7.500$ készpénz



#71. Küldetés - FLATLINE

Pegorino nagyon ideges. Elárulták őt, s ráadásul az áruló még él. Igazából csak a kórházban szenved, mivel "véletlenül" megsérült, de köpni készül a rendőröknek. A legrosszabb az egészben hogy a hantás nemmás mint Pegorino nevelt fia. Nehézkesen tehát de megbíz azzal hogy nyírjuk ki a srácot, a rendőrök karmai között. Tehát fogjuk magunkat és menjünk a pár utcányira lévő kórházhoz. Odaérve már is látjuk hogy nem egy mindennapos beteg fekszik benne, ugyanis mindenhol rendőrautók sorakoznak. De ezzel ne törődjünk, hatoljunk be, majd kezdjük el szépen tornasorban öldökölni a rendőröket. Fontos hogy mindet kicsináljuk, különben mikor majd kifele jövünk a kórházból még többen támadnak ránk. Ha sikerült eljutnunk a kórház legtávolabbi szobájához, és megtaláltuk a piros nyilakkal jelzett személyt, egy határozott lövéssel nyírjuk ki. Amint megöljük, jön a szokásos felirat a képernyő alján: "Lose your wanted level". Ennek megfelelően tehát szaladjunk ki a kórházból, pattanjunk bele egy autóba és próbáljuk meg elveszíteni a körözési szintünket. Ha sikerült, sikeresen befejeztük a küldetést, egy gyors telefon és utunkra mehetünk.

Jutalom: Ajándék 6.000$ készpénz



#72. Küldetés - I´LL TAKE HER

A nemrég meggyilkolt Francis testvére börtönben van. Nagyon nem viselte meg ugyan testvére halála Gerry-t, azonban mégis szeretne tőlünk kérni valamit ha már úgy is így alakult. Hogy ez mi, arra pár sorral lejjeb derül majd fény. Először is, a kisfilm után rögtön felhív minket Packie és közli hogy három internetkávézó közül is választhatunk, hogy hol kezdjük el a küldetést. Ez tahát mindegy, válasszuk ki az egyik, a térképen jelzett szalont és kocsikázzunk el hozzá. Amikor odaértünk, a szokásos gépünket elfoglalva, menjünk fel a netre. Mikor ez megtörtént, szokás szerint bejön az eyefind.info weboldal. Ennek a közepén találunk egy hirdetést, méghozzá egy bizonyos AutoEroticar.com oldalról. Ha ez valamiért mégsem lenne ott, akkor írjük be a böngészősávba a címet és úgy hozzuk elő, ez végső soron mindegy. A lényeg hogy bejöjjön az oldal, melynek a tetején az úgynevezett "Top Menüben", van egy olyan gomb hogy "View Cars". Ebbe szépen menjünk bele, és kezdjük el lefele görgetni a cuccot, egészen egy rózsaszín/lila 2003-as FELTZER 3.6 Supercharged V8-as autóig. Jobbra elolvashatjuk akár a leírását is, de minket csak a telefonszám érdekel, mely a következő: 662-555-0147. Ha ez megvan, nyugodtan lépjünk ki a számítógépből és menjünk ki a kávézóból. A jóhír hogy már véget is ért a küldetés első fele, a folytatás holnap lehetséges, úgyhogy addig vigyük el szépen vacsorázni az egyik barátunkat, vagy szórakozni, vagy valami. Ha viszont eljött a másnap, és már javában 8 óra után vagyunk, akkor hívjuk fel a csajszit telefonon, hogy Niko megbeszélhessen vele egy találkát. Ha ez megvan, akkor hajtsunk a bige, Gracie Ancelotti házához, mert ugye ott találkozunk. Odaérve Niko sunyi módon megkéri a csajt hogy hagy menjen egy tesztvezetést. Ekkor a börtön fele vesszük az irány, ugyanis azt beszéljük meg hogy oda megyünk, ám mikor már majdnem elértünk a börtönhöz, az ulticél mégis változik. Nemmás lesz mint egy sikátor, alderney szívében. Mikor Gracie rájön hogy mi is folyik itt, nem fogadja túl jól, rángatni kezdi a kormányt, és ütögetni kezd minket. Nagy nehezen végül Niko leüti, így végre nyugisan leadhatjuk a csajt és a kocsit is Packie-éknek, hogy ők majd átadják testvérüknek. Ezzel be is fejeztünk egy újabb több napig tartó küldetést.

Jutalom: Ajándék 9.500$ készpénz



#73. Küldetés - TRESPASS

Nemhiszem hogy sokszor adódik olyan lehetőség az életünkben, hogy helikopterrel robbanthassunk fel egy italgyárat. Éppen ezért nagyon élvezzük ki ezt a küldetést, még akkor is ha viszonylag nehéz. Nos az egész a Phil Bell bácsinál kezdődik. Ő adja utasításként nekünk eme feladatot. Mivel az idő pénz, nem árt ha hamar bele is vágunk a közepébe. Először is szerezzünk egy járművet, ami legalább kétszemélyes. Majd menjünk a Port Tudor közelében lévő régi Sprunk gyárhoz, ami mára elhagyatott, és utcakölykök lakta hely. Amint odaértünk a gyárhoz, Phil hősiesen továbbáll, nem segít nekünk a küldetésben. Nekünk itt az a feladatunk, hogy a gyár különféle szintjein szlalomozva és lövöldözve, eljussunk a tetőig. Mindenkit lőjünk, senki nincs velünk. Ha felértünk a tetőre, jó esetben már csak mi és Chubby Charlie, a küldetés leggyengébb láncszeme áll két lábon. Amikor már úgy áll a helyzet hogy végre lelőhetjük és befejezhetjük a feladatot, újabb veszélyforrás érkezik egy helikopter személyében, mely Charlie-ért jött, hogy kiszabadítsa. Amikor azonban már épp szállnának fel, mi közbe avatkozunk. A lehető legerősebb fegyverünkkel tehát (én aknavetővel csináltam) lőjük ki a helikoptert. Egészen addig lőjük, míg ki nem gyullad és bele nem repül a gyárba, felrobbantva azt. Nagyon szép tűzijáték következik ekkor, már ezért is megérte.

Jutalom: Ajándék 8.000$ készpénz



#74. Küldetés - TO LIVE AND DIE IN ALDERNEY

Phil Bell ismét kemény missziót szán nekünk, melyben ismét a zsaruk kapnak főszerepet. Először is vigyük el őt az Old Mansion nevű "szellemházhoz", ahol már egy jókora fegyverszállítmány várja őt. Ha ezzel megvagyunk kezdődik a nehéz része a missziónak. A rendőrségen fülest kapnak ugyanis az illegális fegyverekről és azonnal körbevesznek minket. Mi azt a feladatot kapjuk, hogy Frankie barátunkkal egy kocsiban, kövessük Bell-t, egészen a garázsukig. A garázsnál stílusváltás lesz, ezúttal két lábon menekülünk egy darabig, közben folyamatosan lőjük a zsarukat, akik úgy jönnek mint a villám. Rövid szaladgálás után egy rejtett furgonba pattanunk barátainkkal. Itt az a feladatunk, hogy minél hamarabb eltüntessük a magánakciónkért kapott háromcsillagos körözést. Ha sikerült eltüntetnünk, amiről be kell valljam nem valami könnyű, akkor megjelenik a radaron Bell és Frankie búvóhelye, fuvarozzuk el őket oda. Ezzel le is tudtuk ezt a küldetést.

Jutalom: Ajándék 12.000$ készpénz



#75. Küldetés - PEST CONTROLL

Szereztetek már valaha könnyen majd 15e dollárt? Lehet, de ennyire könnyen azért nem hinném. Először is Pegorino nagy bajban van, Ray és csatlósai ugyanis megfosztották őt legkedvencebb gyémántszállítmányától. Pegorino tehát dühöng, és minket kér fel hogy legyünk olyan kedvesek és intézzük el Ray-t, valamint minden emberét. Hát, miért ne. Amikor kijövünk a házából, szabadok vagyunk. Mivel ez egy kétrészes küldetés, itt arra és akkor megyünk amerre és amikor csak akarunk. Ám rövid idő múlva csörög a telefonunk, felhív ugyanis Pegorino bácsi, megadja Ray és bandája pontos tartózkodási helyét. Itt kezdődik a küldetés izgalmas része, menjünk a radaron jelzett ponthoz, és nézzük végig ahogy beszállnak a kocsiba Ray-ék. Ekkor megkapjuk a parancsot hogy végezzünk velük, de ha rám hallgattok még vártok ezzel egy kicsit, ha ugyanis rövid ideig követjük Ray-éket, bemennek egy benzinkúthoz, ahol már csak egyetlen egy rakétavetőre lesz szükségünk és kiírthatjuk az egész mocskos bandát. Ezt azért mondom mert viszonylag sokan vannak és ha utcai lövöldözés törik ki, az végül is senkinek sem kedvez. De szó mi szó, ha kivégeztünk mindenkit, teljesítettük ezen, 75. küldetésünket is.

Jutalom: Ajándék 14.500$ készpénz



#76. Küldetés - SHE´S A KEEPER

Garry nem hagyja békén szegény, pár küldetéssel ezelőtt megkínzott kislányt. (I´ll take her - Gracie) Most Gracie-t úgymond átköltöztetnünk kell innen-oda. Na jó ez így elég pontatlan, vágjunk hát bele az egészbe. Először is, menjünk a safehouse-hez, amit a radar sárga ponttal jelez. Odaérve Packie kihozza nekünk a kis csajt, aki rövid ordibálás után a csomagtartóban végzi. Most leszögezem hogy ez egy eszméletlen egyszerű küldetés, ezt bizonyítja hogy már csak annyi a feladatunk hogy elvigyük Gracie-t a megadott helyre úgy, hogy se a gengszterek, se mi (XD) ne öljük meg őt. Ez szinte semmiség, nagyon egyszerű, ráadásul a jutalom is egész tűrhető a küldetés egyszerűségéhez képest.

Jutalom: Ajándék 9.750$ készpénz



#77. Küldetés - DIAMONDS ARE A GIRL´S BEST FRIENDS

Talán az eddigi legszórakoztatóbb, legélvezetesebb küldetéshez érkeztünk. Nem tagadom, nem túl könnyű, de olyan fantasztikus története és igazi filmes érzése van az egésznek, hogy el sem hiszem hogy ez tényleg "csak" egy játék. Biztos mindenki emlékszik még Gracie-re, akit pár küldetéssel ezelőtt lopunk el, rózsaszín autójával egyetemben. Most ismét ő a feladat kulcsa, ugyanis Niko-ék megbeszéltek egy találkát a hozzátartozóival, melynek keretén belül szívesen átadnák a kis csajt, cserébe viszont egy jó megtermett zacskó gyémántot érnek. Az üzlet sajnos nem sikerül úgy ahogy azt szeretnénk, de erre majd a későbbiekben kitérünk, most jöjjön a lényeg. Miután befejeződik a kisfilm és Packie felhív minket, közli hogy már megvan a kocsi, a csaj bepakolva, indulhatunk a találka helyére. Ha lecsekkoltuk a hívást, akkor tehát hajtsunk el Packie-ékért hogy együtt mehessünk tovább, a Charge Island Seewage Works-höz az üzlet lebonyolításához. A dolgok itt még jól is mennek, ám mikor odaérünk a célhelyhez, már korántsem. Mint ahogy azt a kisfilm bemutatja, Gracie-t sikeresen odaadjuk ismerőseinek, ám a gyémántot hozó fickó nem enged, ehelyett ránk uszítja kommandósait. Nos ezt nem hagyhatjuk ennyiben, viszonozzuk a tüzet, és Packie után haladva, szépen irtsunk/lőjünk mindenkit akit csak tudunk. Ez egy jó pár percig eltart majd, de sebaj, mert utána szemtől-szemben leszünk a bolgár fickóval, aki azonban fegyveres fenyegetésünk ellenére nem adja oda nekünk a gyémántokat, hanem rádobja egy kukásautó platójára. Itt valójában az egész küldetés értelmetlenné válik, lőjük le még a maradék két fickót és a jobb oldalon található létra segítségével ereszkedjünk alá. Ezután szerezzünk egy kocsit, és fuvarozzuk haza barátunkat, Packie-t. Ha ez kész, sajnálattal vesszük hogy nagyon rosszul sikerült a küldetés, se gyémánt, se pénz. Mindenesetre elbúcsúzunk Packie-től és a nagy semmivel továbbállunk.

Jutalom: Nincsen



#78. Küldetés - ENTOURAGE

Ebben a misszióban beállhatunk a fekete ruhások - fekete autósok közé. Na jó azért annyira nem komoly, szóval nem a Man In Black-ről beszélek, de azért ez sem olyan gyenge. Na de ne kerülgessük a forró kását, vágjunk bele. Ebben a küldetésben egy konvoj részeként kell masíroznunk autónkkal. Menjünk tehát a radaron jelzett hotelszerűséghez, és egy rövid beszélgetés után szálljunk be a kék nyíllal jelzett fekete autóba. Várjuk meg amíg Bobby Jefferson kolléga is bepattan mellénk, majd nyomás. Lassú, biztonságos tempóban kezdjük el követni az előttünk haladó autót. Nem telik el sok idő, és arra leszünk figyelmesek hogy útzár után útzár következik. Ez már zavaró, és a többiek is érzik hogy nem a véletlen műve. Nem is, az egész mögött Dimitri áll, úgyhogy az első kocsi sofőrjét ki is lövik rögtön, ráadásul a többiek sem ússzák meg, a tetőn ugyanis egy pacek várt ránk rakétavetővel a hóna alatt, és kilövi a többieket is. Már csak ketten maradtunk, Bobby és mi. A feladat ránk várat, intézzük el az összes ellenséget, akik szerencsére több hullámban is érkeznek, így még nehezebb. Ám ha lelőttük az utolsót is, beszállhatunk az egyik közeli autóba. Ekkor a térképen megjelenik Bobby hotelének jelzése, de ez nem tart sokáig, Dimitri emberei ugyanis nem hagyják ennyiben a dolgot. Üldözni kezdenek minket autóval. Itt amolyan körözési szint eltüntetéshez hasonlóan, le kell ráznunk magunkról a járműveket, majd ha jól leszakadtak tőlünk, rövid idő után már békében autózhatunk, az eredetileg is tervezett Bobby hotel felé. Ha hazavittük Bobby-t, már befejezettnek tudhatjuk a küldetést.

Jutalom: Ajándék 12.000$ készpénz



#79. Küldetés - DINING OUT

Gravelli, az idős kórházban fekvő emberke ismét kemény misszióval lát el minket. Gondolom mindenkinek ismerős ő, elvégre nem nehéz elfelejteni. Sajnos csúnyán átrázták őt, kínai (volt) barátja, Kim Young-Guk, ugyanis csúnyán átb*aszta őt. Egy cél lebeg a szeme előtt, hogy holtan lássa őt. Ezért bérel fel minket is, mi pedig ezt örömmel teljesítjük. Nyomás a radaron jelzett kínai étterem. Úgy készüljünk hogy itt nagy balhé lesz, sok fegyverrel menjünk. Amikor bemegyünk az étterembe meg is kezdődik a balhé, mindenki lő mindenkit, kész pokol az egész. Nekünk először az emeleten található menedzser irodájához kell feljutnunk, majd pisztolyt szegezni annak fejéhez és kivallatni hogy merre van Kim. Mikor elárulja, életéről már mi döntünk, meg ölhetjük, de akár életben is hagyhatjuk. Kim a folyosón balra található konyhán rejtőzik, vegyük hát az irányt arra, de csak óvatosan, mert innen-onnan közben rossz fiúk támadnak ránk. Mikor elérünk a konyhához, fussunk végig rajta, egészen a konyha végén jobbra található kis teraszig. Onnan már látjuk amint Kim beszáll egy autóba, ezt azonnal akadályozzuk meg. A lehető legerősebb fegyverünkkel tehát, aknavető, eresszünk bele egyet a kocsiba. Ha jól csináltuk és felrobban, valamint Kim is sikeresen meghal, örömmel jelentem teljesítettük a 79. küldetést is. Ezután már csak egy telefont kell intéznünk Gravelli felé, amiben Mr. G. köszönetet mond nekünk illetve kijelenti hogy gyümölcsöző partnerkapcsolatunk van.

Jutalom: Ajándék 13.500$ készpénz



#80. Küldetés - LIQUIDIZE THE ASSETS

Izgalmas küldetés a még mindig kórházban fekvő beteg munkaadónktól. Feladatunk ezúttal hogy lebuktassunk, illetve lemészároljunk egy orosz drogkereskedő bandát, akik nagyon keménynek hiszik magukat. Először is tehát menjünk a búvóhelyükhöz a régi raktárépületekhez, Alderney Acter nevű városrészébe. Ha ez megvan, egy kis videó segítségével a játék ismerteti velünk hogy pontosan mivel is állunk szemben, érdekes. Ha vége a videónak, ugorjuk át a jobbra található kerítést, majd szaladjunk addig, míg a jobboldali épület sarkán egy vas létrát nem találunk. Azon másszunk fel hamar, majd a bal oldalon található kerítés tetejének a segítségével, jussunk el a kerítés végéig, és másszunk fel a szellőzők segítségével egészen a tetőig. Ott egy ideig szaladva, újabb létrára bukkanunk, mely még magasabbra visz. Másszunk fel erre is, és itt már számítsunk egy kis akcióra is. Balra a tető szélén már meg is van egy áldozatunk, amikor azonban megöljük mindenki észrevesz. Itt gondolom már mindenki tudja mi a feladat, minden kis piros ponttal jelzett drogdílert meg kell ölni. Ha a tetőről már látszólag minden lehetséges személyt elintéztünk, elkezdhetünk lefele menni a tető közepe felél található ajtón, mely mögött egy lépcsőház van a földszintig. Ha leértünk akkor már szinte csak a drogokkal teli teherautók vannak hátra, illetve néhány díler. Mindet robbantsuk fel, illetve öljük meg. Ha az utolsó furgont is felrobbantottuk, vége a küldetésnek, hála az égnek.

Jutalom: Ajándék 14.500$ készpénz



#81. Küldetés - THAT SPECIAL SOMEONE

Ezt a küldetést telefonon keresztük kezdhetjük el. Munkaadónk ezúttal unokatestvérünk, Roman, aki megkér hogy segítsünk neki kiszabadítani egy régi közös ismerősünket. Vegyük hát fel Roman-t, és kocsikázzunk el vele a Francis International Airport-hoz. Odaérve már meg is érkezik régi ismerősünk, Darko, pontosabban kidobják őt egy autóból. Mivel a kis genya nem beszél, ezért a játék felkínálja hogy öljük meg, itt mindenki döntse el hogy megkíméli-e, én ismételten a gyilkolást választottam és megöltem őt. Ezzel gyakorlatilag be is fejeztük a küldetést, már csak szereznünk kell egy kocsit és el kell fuvaroznunk Roman-t közös barátunk, Brucie fészkéig, miután már be is fejeződik a küldetés.

Jutalom: Nőt a kapcsolat szintje Roman-nal + "THAT SPECIAL SOMEONE" Achievments kinyitása X60-on



#82. Küldetés - ONE LAST THING

Jimmy Pegorino utolsó segítségkérése tőlünk. Jó öreg mesterünk ezúttal a sztriptízbárban vár minket hogy megossza velünk minden bölcsességét. Ez a küldetés valójában semmit nem rejt magában, csupán találkoznunk kell Jimmy-vel, aki egy jó beszélgetés után már el is enged minket. Mehetünk a következő küldetéshez, ahol már Dimitri feje a tét.

Jutalom: Nincsen



>>>FONTOS: Én itt a játék által felkínált lehetőségek közül a (pénz-visszavágás) a visszavágást választottam, így a következőkben eszerint kerültem szembe Dimitri-vel a hajón, meg ilyenek. Ha valaki a másik lehetőséget, azaz a pénz választja, akkor a következő két misszió már nem feltétlenül egyezik az alant leírtakkal. Egy tipp: szerintem ti is a visszavágást válasszátok, mert azonkívül hogy itt leírást találtok hozzá, összehasonlítás alapján azt kell hogy mondjam jobb mint ha a pénzért mennétek el.



#83. Küldetés - A DISH SERVED COLD

Kate felhív minket hogy megvan Dimitri pontos tartózkodási helye, elindulhatunk hogy revansot vegyünk. Szólok hogy ez talán a játék leghosszabb küldetése, úgyhogy mindenki készüljön fel mind fegyverileg, mind pedig lelkileg az egészre, mert nagyon megerőltető lesz. Először is menjünk a kikötőben veszteglő orosz hajóhoz, melynek szívében már ott vár ránk Dimitri, ám hogy megmérkőzzünk vele, először fel kell mennünk a hajó irányítókabinjába. Már a hajóra felérve elkezdődik a csata, mindenki elkezd lőni mindenkit, tehát mi is viszonozzuk ezt. Szépen lassan, és ami ennél is fontosabb nyugodtan, körültekintően kezdjünk el haladni a radaron jelzett sárga pont felé, mely mint már azt említettem a vezérlőfülke. Miközben haladunk, figyeljünk oda hogy mindenkit megöljünk, ezért inkább nézzünk körül kétszer egy helyen, mert ha valaki életben marad, az kifele jövet meglepetésszerűen leölhet minket. De ez csak jó tanács, a lényeg hogy lassan, de biztosan haladjunk át a konyhán keresztül, majd fel a lépcsőkön, ki a hajó szélére balra, majd onnan a hajó másik oldalára átmenve újabb lépcsőkkel és emberekkel találkozunk, ezeket intézzük el, majd fussunk fel a lépcsőkön az irányító kabinhoz. Mikor bementünk a vezérlőpulthoz, már láthatjuk a sárga nyilakat, melyekhez odaállva kinyílik a hajón két "izé", fedél...

Most ahogy jöttünk, úgy visszafele menjünk is ki az irányítófülkéből és az egész ottani részből, egészen az imént kinyitott két fedélig, ahol most már bemászhatunk a hajótestbe. Figyeljünk, mert útközben új hullámban érkeznek a zsoldosok, és ismét lőnek ránk. A jó hír, hogy a kinyitott két fedélhez érve, gyakorlatilag már kivan tálalva elénk Dimitri. Ha esetleg valaki nem tudná hogy hogyan jusson le sérülés nélkül a hajótestbe, annak kedvéért elárulom hogy a két kinyitott zsilip szélén, raklapok sorakoznak fel,ha azokra ugrunk rá, Niko bukfencezik egyet, de semmi baja sem lesz. Ha tehát sikeresen leértünk, a radar már jelzi is hogy hol tartózkodik Dimitri. Induljunk el felé a különböző fedezékeket használva, mert közben újabb hullám fegyveres érkezik, akik ismételten észt veszejtve tüzelnek ránk. Ha azonban levertük ezt a kb. 6 embert is, akkor már csak Dimitri van hátra. Lőjünk bele párat, majd mikor már csak egyetlen kis pici élete marad, újabb kisfilm jön. Itt Dimitri már semmi lényegre törőt nem tehet, és nem is tesz, mivel tudja hogy má´ nagyon idegesek vagyunk rá, és úgy is megöljük. Tegyük hát ezt meg, válasszunk valami kellően erős fegyvert, én mondjuk ez ügyben a Shotgun-t szeretem, és eresszünk bele egy töltényt. Ha Dimitri-vel végeztünk és már a földön pihen, balra mögötte látunk egy ajtót, azon kimenve a nemrég megjárt hajós konyhába jutunk. Ez azért jó, mert most már csak elkel hagynunk a hajót, amit legegyszerűbben úgy tehetünk meg hogy arra megyünk ahol feljöttünk a hajóra. Itt már futhatunk nyugodtan, már nincs több ránk támadó emberke, kivétel persze ha nem nyírtátok ki őket amikor mondtam ezt pár sorral feljebb. Ha sikerül elhagynunk a hajót, eszméletlen boldogok lehetünk, befejeztük ugyanis az utolsó előtti küldetést is, mely után már csak egy küldi van hátra a főküldetésekből, és ráadásul az már nem ennyire nehéz, tehát elég könnyű dolgunk lesz. Most menjünk pihenjünk egyet, igyunk valamit, vagy valami, mielőtt belevágunk a Grand Theft Auto sorozat negyedik részének utolsó küldetésébe, melyhez előre is sok sikert kívánok mindenkinek. Készüljünk fel hogy a küldetés teljesítése után, valósággal égnek majd a vonalak felénk, ugyanis mindenki velünk akar majd beszélni, velünk, a hőssel aki megtisztította Liberty City-t a gonosztól. Én azért azt tudom ajánlani hogy mielőtt túlságosan elszállnánk magunktól, menjünk és mentsük el gyorsan a játékot. ;)

Jutalom: Mindenkivel nőtt a kapcsolatunk szintje egy keveset.



#84. Küldetés - MR. & MRS. BELLIC | OUT OF COMMISSION (Utolsó küldetés - Last Mission) 1/3

Jó tanács: bár nem állíthatom biztosra, mégis én úgy tudom hogy ennek a küldetésnek a megkezdéséhez legalább egy Assasult mellékküldetést teljesítenünk kell, ezt jó ha tudjátok, nehogy csodálkozzatok hogy miért nem kezdhető el ez számotokra.

Bizony bizony, pár küldetés óta tudjuk, Roman ugyanis elárulta nekünk hogy megházasodik. Ez remek, mi, gondoskodó unokatestvérek ennek örülünk a legjobban. Ez a küldetés valójában egy telefonálással kezdődik, Kate ugyanis felhív és faggatni kezd a házasságról, mi pedig megkérdezzük hogy eljön-e velünk az eljegyzésre, amire ő szerencsére igent mond, tehát már is mehetünk elé fekete limuzinunkkal. Kate a Meadows park közelében lakik Dukes szívében, tehát vegyük arra az irányt. Kate egyébként ha valaki nem tudná Packie felesége, ezt jó ha most leszögezzük. Ha felvettük a csajt, mehetünk a templomhoz, mely már ismerős lehet, ugyanis miután megöltük Francis-t, akkor az ő búcsúztatója is ott volt, tehát nem lesz ismeretlen terep. Ha odaértünk a templomhoz, Roman és a többi barátunk nagyon megörül nekünk, mehetünk be a templomba hogy megkezdődhessen a házasságkötés. A következő képkockában már azt látjuk amint Roman és Mallorie kimondják a boldogító igent, majd éljenzés közepette kijönnek a templomból. Itt jön az a rész amiről már nehezebb beszélni. Megérkezik ugyanis egy régi riválisunk aki minket szeretne eltenni láb alól, ehelyett azonban Kate-t lövi le, akit mint tudjuk nagyon kedvelt Niko. Sajnos a hölgyön már nem lehet segíteni, ezért Niko kezei között meghal...

MR. & MRS. BELLIC | OUT OF COMMISSION 2/3

A következő pillanatban egy rövid balhét követően már South Bohan-i lakásunkban ébredünk, teljesen szokványos utcai cuccunkban, amibe Liberty City-be is érkeztünk főszereplőnkkel. Láthatóan Niko még mindig nagyon dühös az eset miatt, de ezt hamarosan jóvátesszük. Rövid idő után ugyanis Little Jacob felhív bennünket és elmondja hogy ő és kuzinunk megtalálták a gyilkost, menjünk velük és bosszuljuk meg Kate-it. Ezt nem hagyhatjuk ki, nyomás a ház előtt parkoló motor és gázt neki! Roma-ék már tűkön ülve várnak ránk mikor odaértünk hozzájuk, amikor pedig befutunk, azonnal feltűnik Jimmy Pegorino is, az ember aki megölte Kate-t. Kövessük a kocsiját a sok hülyeségen keresztül, de ne lőjünk rá vagy ilyesmi, csak kövessük. Egy idő után letér egy part menti villa felé, ahol már új kisfilm következik, Jacobék és mi szétválunk, nekünk a feladatban a faltörő kost kell innentől kezdve játszanunk, nyomás előre, mindenkit szétlőve persze, a piros pont felé a radaron. A piros pont nem mellékesen Jimmy, így talán érthetőbb hogy miért feléje kell mennünk. Amikor már beértünk a raktárba és úgy néz ki hogy egész közel vagyunk Jimmy-hez, ismét egy kisfilm jön, melyben elfut, ezután azt a parancsot kapjuk hogy érjük utol, ez végül is nem olyan nehéz, tudjuk teljesíteni. Fussunk fel a lépcsőkön, végig balra kanyarodva, egészen ki a tetőre. Ott már újabb ellenségek várnak ránk, gyűrjük le őket és nyomás az öreg után. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a tetőre kiértve, szemben található létrán leereszkedünk, ott kilőjük a várakozó emberkéket és tovább üldözzük Jimmy-t.

MR. & MRS. BELLIC | OUT OF COMMISSION 3/3

Szerencsére még koránt sincs vége a missziónak, Jimmy ugyanis hajóra pattan, nekünk pedig egy crossmotorral kell üldöznünk őt. (vicces nem?) Na végül is mindegy, üldözzük őt amíg csak tudjuk. Először is azt vegyük figyelembe, hogy végig a motorcsónak melletti partszakaszon menjünk, különben mission failed. Tehát balra kanyarodjunk ki, egészen a part széléig és ott üldözzük Jimmy-t. Itt kell majd ugratnunk is mocinkkal, készüljünk fel erre is, nehogy elessünk mert akkor szintén veszélyben a küldetés teljesítése. Eszméletlen, de Jacob és unokatestvérünk Roman, már fölöttünk is van egy helikopterrel, melyre bármennyire is "filmesen" hangzik rá kell ugratnunk. Ha ezt jól csináljuk, Niko elkapja a helikopter alját, ekkor az X és az A gomb (PS-Xbox) nyomogatásával húzhatjuk fel magunkat. Mikor ez megvan, mi vesszük át az irányítást a helikopter felett, tehát úgy készüljünk hogy lőnünk kell a csónakot, illetve követnünk azt. Egy rövid idő múlva eltalál minket egy kósza rakéta. Semmi pánik, ez is a színjáték része. Kigyullad ugyanis a motorcsónak is, ami ezután kiköt. Most jövünk mi, ugyanis kényszerleszállást kell végrehajtanunk az egyik stage-re. Mikor ez is megvan, már mi irányítjuk a történéseket, utol kell érnünk Jimmy-t úgy, hogy közbe ne lőjenek szét az őt védő emberek. Mikor elkaptuk őt, egy kisfilm következik, amiben Niko már majdnem életben hagyja Jimmy-t, amikor Jimmy fegyvert ránt, Niko pedig nem tehet mást, tüzelnie kell. Ezzel örömmel jelentem, befejeztük a játék főküldetéseit, mehetünk a 100%-ért. De mindenekelőtt nézzünk meg egy durván 10 perces credit filmet, melyben bemutatásra kerül hogy kik-miért-hogyan csinálták a GTA IV-et. Fura, de az egésznek San Andreas hangulata van, ugyanis annak volt utoljára ilyen a vége, már úgy értem ez a kis bemutató filmecskéje. De ez már oly lényegtelen, gratulálok mindenkinek aki kiakasztotta a játékot, és külön köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik a GTAGaming.hu végigjátszását használva futtatta ki a játék fő küldetéseit!

Jutalom: Nőtt a barátság az ismerőseinkkel, illetve elvégeztük a játék összes főküldetését, melyért aranyos összeg üti a markunkat.